További egy hétig tart a vágányzár a Szentlőrinc-Szigetvár szakaszon

A többletmunkálatok miatt a Szentlőrinc és Szigetvár közötti vágányzár kényszerűen 1 héttel tovább tart, így az érintett szakaszon az utasoknak is a korábban jelzettnél tovább, november 6-ig kell pótlóbuszos átszállással számolniuk – derül ki a Mávinform közleményéből.

Mint közölték: csak a terület teljes feltárása után derült ki, hogy az érintett vonalszakasz egy-egy pontján a tervezettnél nagyobb arányú beavatkozásra lesz szükség ahhoz, hogy az állandó és időszakos vízfolyások okozta műszaki kockázat felszámolható, újbóli kialakulása pedig megelőzhető legyen. A vágányzár feloldását – a vasúti közlekedés újbóli megindulását – követően szükség lesz utószabályozási munkálatokra is; ezek a magasabb sebességen történő közlekedés folyamatos tesztelését, illetve a megengedett sebesség fokozatos emelését jelentik. Az összes sebességkorlátozás megszüntetése várhatóan a vonatközlekedés újraindítása után néhány héttel történhet meg. A felújított pálya akkortól a korábbinál kiszámíthatóbb és biztonságosabb közlekedést, a menetrendszerűség javulását és a késések csökkenését teszi lehetővé - emelik ki a közleményben. a kivitelezés befejeztével Somogyban a Dráva menti települések, valamint Baranyában Szentlőrinc és Szigetvár térségének lakosai számára gyorsabb, megbízhatóbb eljutást biztosítanak majd a személyvonatok, valamint a két vármegyeszékhelyet, Pécset és Szombathelyet összekötő Pannónia InterRégiók. A Barcs–Szigetvár–Szentlőrinc–Pécs útvonalon menetrend szerint csúcsidőszakban óránként, azon kívül kétóránként közlekednek a vonatok.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Jubileumi Koncert - 50 éves a Barcsi Városi Fúvószenekar

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!