Milliókból fejleszthetnek a települések

Magyarország Kormányának döntése értelmében 2025 januárjától új területfejlesztési program indul Versenyképes Járások Területfejlesztési Program néven.

Mayer Gábor, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium területfejlesztésért felelős államtitkára sajtótájékoztatón mutatta be a Somogy vármegyei közigazgatás vezetőinek, az országgyűlési képviselőknek, a járási hivatalvezetőknek és az érintett polgármestereknek a programot a Somogy Vármegyei Kormányhivatalban.

Az államtitkár elmondta, hogy a program célja a központi és a vidéki térségek fejlettségi különbségeinek mérséklése, a vidék népességmegtartó erejének növelése.

A Magyar Falu és a TOP Plusz mellett fut majd az új, önálló program, amelynek a finanszírozása egy területfejlesztési alapból valósul meg. Ennek bázisa az iparűzési adónövekmény összege, ami várhatóan eléri a 65 milliárd forintot.

A Versenyképes Járások Program márciusban induló pályázati időszakában elsősorban olyan, több települést érintő pályázatokat várnak, amelyek a közszolgáltatás- és gazdaságfejlesztési, valamint az elérhetőség javítását célozzák. A program fontos része, hogy a járások számára biztosítandó keretek felhasználásáról helyben döntsenek.

A tájékoztatón elhangzott, hogy a járások legalább 250 milliós pályázati összeggel rendelkeznek majd, azokban a járásokban pedig, ahol a vármegyeszékhely a központ, 500 millió forint a minimális keret.

A jelenlévő polgármesterek közül többen aktívan érdeklődtek a program iránt, többek között az érdekegyeztető fórumok menetéről. Mayer Gábor elmondta, hogy egyszerű, gyors döntéshozatali rendszert terveznek létrehozni, amelynek alapja – a kétezer fő feletti lélekszámú települések és a közös önkormányzati hivatalok székhelytelepüléseinek polgármesterei, valamint a vármegyei közgyűlés elnöke részvételével – a járási fejlesztési fórum lesz.

A települések terveit a fórum tagjai kétharmados döntésükkel javasolhatják támogatásra, tehát szükség lesz a települések együttműködésre és egyetértésére.

Forrás: Somogy Vármegyei Kormányhivatal

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Jubileumi Koncert - 50 éves a Barcsi Városi Fúvószenekar

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!