Miniszteri elismerő oklevéllel ismerték el az „aranyos igazgatónőt”
Több évtizedes kimagasló szakmai tevékenysége elismeréséül a nemzeti ünnep, október 23.-a alkalmával tüntették ki Horváth Edit igazgatónőt, a Barcsi Arany János Általános Iskola vezetőjét Budapesten szerdán.
A Miniszter Elismerő Oklevele adományozható annak a természetes személynek, munkacsoportnak, közösségnek, aki (amely) a minisztériumban vagy a miniszter ágazati irányítása, felügyelete alá tartozó intézményben, szervnél, illetve a miniszter felügyelete alá tartozó ágazatok területén tevékenykedő szervezetnél a szakmai munkáját huzamos ideig színvonalasan végzi, vagy a szerv eredményes működése szempontjából fontos szakmai feladat végrehajtásában szerez érdemeket. Az oklevél átadására minden évben nemzeti ünnepeink alkalmából, illetve kiemelkedő szakmai eseményekhez kötötten kerülhet sor. Horváth Edit szerkesztőségünk megkeresésére elmondta: a gyermekek és kollégái nélkül ez az elismerés nem valósulhatott volna meg. Horváth Edit intézményvezetői feladatait 2008. április elseje óta látja el, az intézmény pedagóguskarának pedig már 2000 óta tagja. Hosszú évek óta, igazgatónőként és pedagógusként is arra törekszik, hogy legjobb tudásával és odaadásával az intézmény hírnevét öregbítse, és hogy olyan programokat valósítson meg, mely az iskola és a gyermekek javát is szolgálja. A több évtizedes munkája alatt többek között sikerült elérnie, hogy az intézmény megkapja az Ökoiskola címét, közösségteremtő és erősítő programjainak köszönhetően a hagyományos intézményi programok mellett egyéb családi eseményeket is létrehoztak az intézményben, a fenttarthatóság jegyében meglévő és új rendezvényeket hozott létre, melyből a szülői munkaközösség is szívesen kiveszi a részét. A diákok szívesen keresik meg problémájukkal az igazgatónőt, szívesen állítják meg az iskolában és kérik ki tanácsát egy-egy probléma kapcsán. Az intézményvezető közösségi oldalán is köszönetet mondott diákjainak és kollégáinak.
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!