Győzelmet hozott a hétvége az FC Barcsnak, a hétvégén hazai pályán folytathatják a felfelé menetelést

Az elmúlt hétvégén Balatonmáriafürdőre látogatott az FC Barcs felnőtt férfi labdarúgó csapata, ezúttal pedig három ponttal tértek haza a labdarúgók. A mostani hétvégén fel van adva a lecke: legalább ugyanígy kell teljesíteni.

A Somogy Vármegyei I. Felnőtt 11. fordulójában a balatonkeresztúriak csapatával kellett megküzdenie a barcsi darazsaknak, ezúttal a balatonmáriafürdői sportpályán. Az idegenben játszott mérkőzés sikert hozott a barcsiaknak, így sikerült a bajnokság során másodszor pontokat szereznünk. A találatot Kocsis Péter szerezte, a mérkőzés 52. percében. A bajnokság jelen állása szerint a tabella 12. helyén állunk, hat ponttal. Androsics András, vezetőedző így értékelte a mérkőzést: „Úgy utaztunk a Balaton partra,hogy bármilyen játékkal is, de csak a győzelem az elfogadható. Ez sikerült! Következő héten ismét egy rangadó vár ránk hazai pályán, amihez a szurkolóinkat kérem, hogy továbbra is ugyanígy szurkoljanak, aki pedig eddig nem tette az jöjjön és kiabálja, hogy Hajrá Barcs!” Október 26-án tehát hazai pályán szurkolhatunk játékosainknak, akik a tabellán mögöttünk álló Balatoni Vasas SE-vel csap majd össze, 14 órai kezdettel.

 

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Jubileumi Koncert - 50 éves a Barcsi Városi Fúvószenekar

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!