Elkészültek a temetőfejlesztések is a kegyeleti ünnepre
Ismét új utak, új sírkertrészek, urnahelyek és egésznapos nyitva tartás várja a Mindenszentek és Halottak napja alkalmából a temetőkbe érkezőket. Az állami támogatásból ebben az évben utak és urnahelyek is készültek.
Mindenszentekre igyekszenek a temetőüzemeltetők minden fejlesztéssel végezni. Barcson is így tesz a Szalai és Társa Bt. Az elmúlt években tapasztalhattuk, hogy folyamatosan bővülnek az igények változásának megfelelően az urnahelyek, és az utak kövezése is folyamatos. Druskóczy Irén, a Szalai és Társa Bt. ügyvezetője szerkesztőségünknek elmondta, hogy Barcson, a Béke utcai temető minden szakaszán, a régi szakaszokon is, a járdák térköves borítást kaptak. Szintén itt, a Béke utcában bővíteni kellett az urnakertet, itt is kövezett járófelületet alakítottak ki a síremlékek között.
Urnafalat is állítottak fel a négyes számú urnakertben, a meglévő fal is bővült, de így is hamarosan betelik mindkettő. A következő évben újat kell kialakítani, új helyen, hisz egyre kevesebben kérnek koporsós temetést, az urnás elhelyezést kell megoldani.
Mind megtudtuk, mindez állami támogatásból valósult meg. A 7 milliós nagyságrendű fejlesztés érintette az Imre utcai temetőt is. Itt is folytatták az urnakert kialakítást, de új kerítést is kellett egy újabb szakaszon húzni. Ezenkívül megújult a ravatal épülete. Új nyílászárókat építettek be, és belső felújítás mellett, külső festést is kapott az épület.
Druskóczy Irén azt is elmondta, hogy növekszik a lejárt sírhelyek száma, melyek megváltásának egy éves időtartamára ismét felhívta a lakosság figyelmét. Mint fogalmazott, miután urnás temetést és elhelyezést kérnek a legtöbben, csökken az igény a koporsós sírhelyekre, így úgy tűnik, hogy ezeken a területeken hamarosan lehetőség nyílik majd a foghelyek betöltésére.
Barcson a koporsós sírhelyeket és az urnasírokat 25 évre lehet megváltani, az urnafalak esetében ez 10 éves időtartamot jelent.
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!