Harmadik alkalommal fürdőzhetünk ma éjjel a strandon
Idén harmadik alkalommal lesz éjszakai fürdőzés ma Barcson, ahol ezúttal rock és rap zene szól majd a strandon de egy populáris alternatív csapat is játszik majd saját dalokkal, élő hangszerekkel a vendégeknek.
Szakos Gábor fürdővezető korábban rádiónknak elmondta: az első ilyen rendezvényen kicsivel többen, mint 100-an vettek részt, másodszor pedig már több, mint 400-an választották programnak a gyógyfürdőt éjszakai kikapcsolódásnak és reméli, a mostani program is számos érdeklődőt vonz majd. Az éjszakai fürdőzések alkalmával volt már diszkó és nosztalgia est is, most egy másik műfaj mutatkozik meg az érdeklődő közönségnek. Az este folyamán minden kül- és beltéri medence rendelkezésre áll a fürdőzőknek, kivétel a kinti uszoda, melyet biztonsági okokból nem használhatnak a lubickolók.
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!