Folytatódik a menyhal visszatelepítése a Balatonba
Szeptemberben is folytatódik a menyhal telepítése a Balatonba. Az egykor a tóban őshonos, finom húsú halfajtát azonban még nem lehet horgászni, ha horogra akad, vissza kell dobni az állatot – mondta el az InfoRádiónak Nagy Gábor, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. horgászati ágazatvezetője. A menyhal a tőkefélék családjába tartozik, a hideg vizet kedveli. Európában a Duna vízgyűjtő a legdélebbi előfordulása, a legnagyobbra Skandináviában nő.
Érdekes küllemű, talán a harcsára hasonlít a legjobban. A szakember elmondta, hogy a menyhal őshonos a Balaton vízgyűjtőjében. 1965-ben mérgezés miatt volt a tóban egy komolyabb halpusztulás, ekkor jelentősen megcsappant a menyhal- állomány. Majd amikor az angolnát elkezdték nagyobb mennyiségben telepíteni a Balatonba, teljesen eltűnt az addig őshonos hal. Optimista becslések alapján 4-5 éven belül számítunk arra, hogy a menyhalnak olyan szaporodóképes állománya lesz a tóban, hogy horgászhatóvá lehet majd tenni” ‒ számolt be a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. horgászati ágazatvezetője. Külön érdekességként azt is megemlítette, hogy a menyhal téli szezonban is nagyon jól fogható, így meghosszabbítja a horgász-szezont.
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!