Szombat este „Indul a bakterház” a Művelődési Központban

Hosszú évekkel ezelőttre nyúlik vissza Barcs és a kaposvári Roxínház kapcsolata, de előadásaikkal immár harmadik éve töretlen a sikerük városunkban.

Veszner Ádámnétól, a Móricz Zsigmond Művelődési Központ igazgatójától megtudtuk: a pótszékeken ugyan még korlátozott számban akad hely, de a Hair és a Hotel Menthol című előadásuk után úgy tűnik, szombaton este 7 órakor az „Indul a bakterház”-at is teltház előtt adja elő kaposvári társulat. Ahogy arról korábban szerkesztőségünk is beszámolt: a kritikusok is méltatják a Rideg Sándor regénye alapján színpadra vitt darabot, szerintük Szabolcsi János valósággal lubickol Szabó bakter szerepében, a Bendegúzt játszó fiú is nagyon meggyőző és a többiek is kitesznek magukért. Ugyan kicsit furcsán hat, hogy néhány színész az életkoránál jóval idősebb figurát alakít, de ők is mindent megtesznek azért, hogy hitelesek legyenek a szerepükben. Mint írják: ötletes megoldás, hogy a tánckar tagjai végig a színpadon ülnek, akkor is, amikor nincs feladatuk.

Fotó: roxinhaz.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gróf Széchényi Ferenc leszármazottja a HÍD Televízióban

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!