Dél-Dunántúli sípmesterek rúgták a bőrt Barcson

Játékvezetők találkozója

A hideg, ködös idő sem szegte kedvét a labdarúgó játékvezetőknek, csütörtökön este frissen rúgták a bőrt barcsi találkozójukon.

A dél-dunántúli, inkább somogyi városok, Csurgó, Nagyatád és Barcs körzetébe tartozó labdarúgó játékvezetők találkozójára került sor Barcson november 27-én este, a műfüves labdarúgó pályán. Mint a helyi találkozó szervezője, Godina József elmondta, minden szezonban megrendezik a labdarúgó játékvezetők találkozó sorozatát, melyet mindig más városban rendeznek meg. Idén az első találkozó tavasszal volt, a mai a záró rendezvényt városunkban rendezték, ennek oka az is, hogy Barcson egy korszerű műfüves pálya van, ami kiváló körülményeket biztosít ehhez.

Mintegy 30-an jöttek el Barcsra, s a hideg idő ellenére jókedvűen mentek a mérkőzések, egy kicsit jobban csipkedték magukat a játékosok.

Igazán csapatok nincsenek, a felállás négy mezőny- és egy kapus játékos. Mindenki mindenkivel megmérkőzött. Tétje nincs a körmérkőzéseknek, most itt a barátságon van a hangsúly.

A mérkőzéseket követően egy felfrissülés, majd egy remek közös vadvacsora koronázta meg a találkozót. A vacsora adott lehetőséget, hogy a játékvezetők kicserélték a szezon alatt szerzett tapasztalataikat, elhangzottak az élménybeszámolók.

Jövőre folytatás következik, s egyik alkalommal ismét Barcs ad helyet a találkozónak.

/P.R./

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gróf Széchényi Ferenc leszármazottja a HÍD Televízióban

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!