Most minden segítő kézre számítanak a barcsi állatvédők
Önkénesek segítségét várja a Barcsi Természet- és Állatvédő Egyesület, ugyanis februártól átmenetileg szünetelhet az eddig segítséget nyújtó közmunkaprogram. A barcsi önkormányzat eddig közmunkásokkal is segítette a menhelyet működtető egyesület munkáját, de úgy tűnik februártól megszakad ez a lehetőség.
A menhelyen jelenleg 110 kutya él, akiknek nagy szükségük lenne olyan emberekre, akik áldoznának egy keveset az idejükből a gondozásukra. Nagyjából négy olyan emberre lenne szükség, akik napi nyolc órában ott tudnának lenni, de természetesen szívesen látják azokat is, akik csak egy pár órát tudnának segíteni. Legfőképpen olyan segítőkre számítanak, akik nem félnek kicsit bekoszolni a kezüket, hiszen a feladatok közé tartozik a kutyák, illetve azok helyének takarítása, ellátása, illetve ha olyan beállítottságú az illető, akkor a menhelyen adódó kisebb hibák kijavítása is.
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!