Barcsi sikerrel zárult a darányi lovasnap

Fogathajtás

Ismét széles részvétel és érdklődés mellett rendezték meg darányban a népies fogathajtó versenyt, melynek sikeres barcsi résztvevői is voltak.

Június 07-én Darányban, immár a hagyományoknak megfelelően rendezték meg a X. Népies fogathajtó versenyt. 35 induló fogatos szállt versenybe a szigorú birálattal ellenőrzött és a bírák által jóváhagyott akadálypályán. Az árnyat adó fák alatt vattacukor készítő, édességkereskedő, fafaragó, lángossütő verte fel sátrát. Ugyancsak a fák árnyékában hűsöltek a fellépésre váró lovas fogatok és gazdáik.

Voltak helybeli népesebb baráti közösségek, akik jóféle italokat kóstolgatva kísérték figyelemmel a lovas és a kulturális programokat is, de az élmények teljessé tétel érdekében várták a grillen és a bográcsban készülő étkeket.      

A fogathajtó versenyt 10 órakor Villányi László, Darány polgármestere nyította meg, aki az indulóknak sikeres versenyzést, a többi résztvevőnek és vendégnek pedig jó szórakozást kívánt.

A verseny barcsi sikereket hozott. Az értekelés alapján kettes fogathajtásban és vadászhajtásban Hartmann Mihály I. helyezést ért el, míg Kánya Gyula kettes póni hajtásban I. helyezést, unokája Kaiser Máté 1-es póni hajtásban II. helyezést ért el. Hartmann József kettes fogathajtásban VI. helyezést ért el. 

Végre megérkezett az igazi nyár, így a rendezvény híre kicsalta a barcsi, darányi és a környékbeli falvakból a családokat, akik láthatóan jó hangulatban töltötték el ezt a napot. A redezvényt utcabál zárta. A nap sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint a résztvevő lovasok elköszönése:

"Jövőre újra itt találkozunk!"

/P.R./

 

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gróf Széchényi Ferenc leszármazottja a HÍD Televízióban

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!