Helyi Hírek
Idén is hagyományőrző adventi műsorra és táncházba várja a népzene és néptánc kedvelőit a Boróka és a Kis-Boróka Táncegyüttes.
Órákon belül elfogták a barcsi rendőrök azt a helyi férfit, aki az egyik üzlet vásárlóját lopta meg. A rendőrség tájékoztatása szerint szerdán a délelőtti órákban egy nő a bevásárlókosárban felejtette a pénztárcáját a benne lévő bankkártyával, okmányokkal, valamint készpénzzel együtt.
A Somogyi Béla utcából került megszokott helyére, a Nagyhíd utca sarkára Barcs fenyőfája. A város számára az idei évben a Keserü család ajánlotta fel a fenyőt, amelyet a Városgazdálkodási Igazgatóság munkatársai állítottak fel.
A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya idén tizenegyedik alkalommal szervezi meg a "Boldog, Biztonságos Karácsonyt!" bűnmegelőzési program-sorozatot.
Felidézzük a jubileumi gálát, mégpedig a barcsi művelődési ház 65 éves évfordulójára rendezett kulturális seregszemlét. A HÍD TV ma este felvételről közvetíti a jelenlegi csoportok és szólisták produkcióit.
Az egész éves zarándoklataik zárásaként Vörsre utaztak a barcsi katolikus közösség tagjai. Advent 1.vasárnapján, 54 barcsi és 16 szuloki vett részt Vörsön az ünnepi szentmisén, melyen Varga László püspök megáldotta a betlehemet, illetve a templomot, melynek homlokzatát a közelmúltban teljesen felújították.
Labdarugó kupákat szerveznek a térségben az ünnep jegyében. Barcson pl., Mikulás Teremlabdarúgó Kupa lesz a hétvégén, míg Csokonyavisontán most volt Advent kupa.
December 1-jén elindult az egész hónapban tartó téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés. Az akció elsősorban az ünnepekhez kötődő termékekre, valamint az ünnepi időszakban kiemelt forgalmat bonyolító vállalkozásokra összpontosít.
Lakossági felajánlásokból jótékonysági ruha és édesség gyűjtést szervez az Ökumenikus Segélyszervezet Kastélyosdombói Családok Átmeneti Otthonában élő gyermekek és családok számára a Szuloki Polgárőr Egyesület és a Szuloki Önkéntes Tűzoltó Egyesület közösen.
Péntektől több Mikulásváró programra is várják a környékbeli gyerekeket. Pénteken a város több pontján is feltűnik majd a Mikulás, 16:30-kor az Arany János Általános Iskola előtt várja csomaggal az arra járó gyerekeket, ahol lovaskocsizni is lehet vele.
Változik a hivatali ügyintézés rendje a szombatra történő munkanap-áthelyezések miatt. December 7-én, azaz e hét szombaton a Barcsi Járási Hivatal 8 és 14 óra között fogadja az ügyfeleket és jövő szombaton is eszerint halad majd a munka.
Bakos Katalin televíziós főszerkesztő, rendező, sokoldalú közszolgálati médiaszakember kapta idén a Szalay Annamária-díjat. Az elismerést Varga Mihály pénzügyminiszter adta át kedden Budapesten.
Már fogadja a fedél nélkülieket a barcsi melegedő, amely a Deák Iskolával szemközti volt napközi épületénél, a segélyszervezetek irodái mellet az udvarban kapott helyet.
Foci, úszás, kötélhúzás, kézilabda minden jut a hétvégére. A Dráva Úszó-és Szabadidősport Egyesület pl. 12. alkalommal szervezi meg a Barcs Kupát. A Dél-Dunántúli Régióból 10 csapat adta le a nevezését a december 07-i versenyre.
Ünnepi nyitva tartások, illetve ünnepek miatti megváltozott ügyfélfogadásokkal kell számolni a hivatalokban december közepétől.
Hétfőn adták át azt a beruházást, mely során „Jó kis hely” gyerekházzá alakították át az istvándi általános iskolát. A 20 milliós pályázati forrásból megvalósult fejlesztés csak az első lépés abban a 48 hónapig tartó programban, mely a település 25 év alatti korosztálya számára kínál a felzárkóztatás mellett foglalkozásokat, különböző programokat.
Szlovákiában jártak november utolsó hetében a Deák Ferenc Általános Iskola diákjai. A Határtalanul! programnak köszönhetően a 7. évfolyam 40 diákja utazhatott magyar lakta szlovákiai településekre.
Karácsonyig minden szombaton látványos műsorokkal várják az érdeklődőket Barcs város piacterén és az adventi koszorúnál is. Az óvodák és az iskolák is produkciókkal készülnek a karácsony várás időszakára.
A hálaadásra feláldozott pulykán kívül mindenki remekül érezte magát a csütörtökön este a Dráva Völgye Középiskolában, hiszen a tanulók és tanáraik hálaadást tartottak az iskola könyvtárában.
A hétvégén egyemberként mozdult meg a város, hiszen hatalmas érdeklődést mutattak a lakosok az adventi programok iránt. A város vezetése mindent megtett annak érdekében, hogy a gyermekeknek színvonalas rendezvénnyel készüljenek.
Oldalak
További hírek
Oldalak
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!