Helyi Hírek
Kavicsokkal is tisztelegtek zsidó hagyomány szerint a vasárnapi megemlékezésen Barcson. Az izraelita temetőben rendezett megemlékezésen a 40 év pusztai vándorlás óta élő hagyományt követve virág helyett köveket tettek a hantokra, jelezve, hogy a kő maradandóbb, mint a virág.
Visszatért a barcsi kikötőbe a Jégmadár. A barcsi sétahajó közel egy éves kényszerszünetet tartott, egy uszadékfa miatti roncsolódást és egyéb hibákat javítottak a vízibuszon. Tavaly májusban sérült meg a hajócsavar, 2018 nyarán ezért útvonalengedéllyel a bajai hajójavítóba került.
Jelenleg 150 bentlakója van az intézménynek, a nappali ellátásra 50 fő iratkozott fel , a házi- gondozottak száma 40, az étkeztetést 160-200 fő veszi igénybe. A gyermekjóléti szolgálat 100 gondozott családdal dolgozik, 160 gyermeket lát el, a jelzőrendszeres házi-segítségnyújtás a járás területén 100 idős biztonságérzetét erősíti, a közösségi pszichiátriai ellátást pedig 55-60 fő veszi igénybe.
Az égiek is segítik a Szociális Központot, legalább is így élték meg az idősek, hisz a pénteki 30 éves jubileumon, és a szombati Juniálison is nagyon jó időben volt részük. Az intézmény szervezésének, és az alapítvány támogatásának köszönhetően pedig jó szórakozásban is.
A 30 éve átadott barcsi Szociális Központ jubileumi ünnepségén megjelentek a régi intézményvezetők és a központ tervezője, Feigli Ferenc is. Valamennyien örömüket fejezték ki, az itt folyó, mai napig kiváló minőségű szakmai munkáért, és a folyamatos fejlesztésekért.
Május elseje évtizedekig a strandnyitást jelentette Barcson és az összes hazai kültéri medencés fürdőben. Mára sok a változás, a legtöbb helyen van beltéri medencének köszönhetően télen is üzemelés, és van ahol már áprilisban is lehet a szabadban fürdeni. Most már Barcson is.
Nappali ellátásnak indult, de nagyon hamar bentlakásos intézmény lett az 1989. május 20-én átadott barcsi Szociális Központ. Az idősek klubjától, a mai több mint 600 gondozottig hosszú út vezetett.
A pedagógustól is minden napos felkészülést igényel az iskolai tevékenység, nem csak a diáktól. Az egyik a számonkérés miatt készül, a másik, hogy legyen mit számon kérni.
A kézzel írott, a szavazatszámlálók által hitelesített jegyzőkönyvek felkerültek a barcs.hu oldalra. Már az országgyűlési képviselők tavalyi választásánál is ezt a gyakorlatot követte a Helyi Választási Iroda.
Tíz városi szintű elismeréssel köszöntötték a kilenc minisztériumi díj mellett a barcsi pedagógusokat a városi ünnepségen. Barcs Város közössége nevében a polgármester és a szakbizottság tagjai évről-évre elismerik a kiemelkedően teljesítő tanítók, tanárok, óvodapedagógusok és gyógypedagógusok munkáját.
Jó, hogy megmaradt a hagyomány és a lehetőség, hogy mi is meg tudjuk köszönni a pedagógusaink munkáját – mondta a Barcsi Városi Pedagógusnapon a polgármester. Karvalics Ottó ünnepi beszédében kitért arra, hogy mennyit változott a pedagógusok pályája az elmúlt évtizedek során.
Miniszteri elismerő oklevéllel jutalmazták a barcsi egykori iskolaigazgató munkáját a Barcsi Városi Pedagógusnapon. A Deák Ferenc Általános Iskola volt igazgatója, Vizváriné Maronics Mária indította el az általános iskolai két tanítási nyelvű oktatást Barcson, tehetséggondozó programjai mellett 60 sikeres projekt fűződik vezetői éveinek mérlegéhez.
Az Ős-Dráva Látogatóközpont a nyári szezonban kenus és kajakos programokkal is várja a vendégeket a Dráva folyón és a Drávába torkolló Fekete-vízen.
75 éve annak, hogy elindultak a barcsi, és Barcs környéki zsidókkal a vonatok a település vasútállomásáról. Valkó Gyula, nyugalmazott főjegyző naplójában ez szerepel: 1944 v 28 "a barcsi zsidókat internáló táborból mind elvitték, de senki nem tudja hova".
Az esemény évfordulója alkalmából megemlékezést tartanak a barcsi izraelita temetőben, június 2-án. Az elhurcolt mártírok előtti tisztelgés, budapesti rabbi vezetésével, 10 órakor kezdődik a Vasvári Pál utcai sírkertben.
A 2014. óta működő 112-es segélyhívót a kezdetektől nagyon sokan hívják tévesen. A fals hívások száma azóta is 70% feletti. A rendőrség épp ezért tájékoztató kampányt indított, így nem véletlen, hogy szerdán este Drávaszentesen is ez a téma kapta a főszerepet.
Mától június 4-ig permetezik a platánfákat Barcson. A köztereken lévő fák permetezésére a Városgazdálkodási Igazgatóság adott megbízást.
Virágzik a szibériai nőszirom Drávaszentesen – tudatta a Duna-Dráva Nemzeti Park. A drávaszentesi gyepterületek évtizedek óta az állattartást szolgálják. Ezeken vagy legeltetés folyik, vagy kaszálóként adnak értékes szénát.
Két új rendőrautót vehetett át a barcsi kapitányság kedd délelőtt Kaposváron. Az amortizációs járműcsere program keretében 15 Skoda és két Audi érkezett Somogy megyébe, melyek jellemzően a régebbi Opel Astrákat váltják.
Mint arról korábban írtunk, a legjobb magyarországi pályaműként került a Dráva Völgye Középiskola diákjainak a Kremzir családról készített filmje a nemzetközi zsűri elé. Azóta már a diákok és segítő tanáraik átvették az európai mezőny harmadik helyezettjének járó elismerést. Az elismerést a pályázatkiíró Centropa Alapítvány magyarországi elnöke, Kenesei Marcell adta át. A filmet Kővári Sára, Borsos Péter és Vékony Richárd készítette, Borsos Szilvia és Pápai-Horváth Katalin tanárnők segítségével.
Ahogy a szokás megköveteli, május utolsó napján kitáncolják a barcsi városi májusfát. A hétvégén szinte minden ház elől eltűnnek az elmúlt hetek ékei.
Barcson a városközpontban is akik állították, azok vesznek részt az un. kitáncolásban is.
Oldalak
További hírek
Oldalak
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!