Helyi Hírek
A diákok ügyességére és gyorsaságára is szükség volt a Riska Játékos Sportvetélkedő körzeti döntőjében Barcson, ahol négy csapat mérte össze tudását.
Már Barcson is intézhetik adóügyeiket a Kormányablak ügyfelei – tájékoztatott közös közleményben a Somogy Megyei Kormányhivatal és a NAV Somogy megyei Adó- és Vámigazgatósága.
Jövő pénteken kezdődik a téli szünet, de a rászorulóknak most is főznek a konyhák. 66 gyermek vesz részt a szociális étkeztetésben ezen a télen – tudtuk meg a főzőkonyhákat is üzemeltető intézmény igazgatójától.
Idén is megrendezik a Vikár Béla Zeneiskolában a karácsonyi hangversenyt, Téli hangulatok címmel. A december 19-én 18 órakor kezdődő eseményen az iskola minden pedagógusa a színpadra lép kamarazenei és szóló darabokkal.
Barcson mindig erős volt a vallási felekezetek összetartása, hangzott el Rózsás Márton előadásán, tegnap este. A barcsi Városi Könyvtárban szerdán volt az idei utolsó helytörténeti előadás, melynek témája a barcsi egyházak és vallási felekezetek város életében betöltött szerepe volt.
Az idei évben még egy alkalommal kitelepül a Barcsi Természet- és Állatvédő Egyesület, önkéntesek gyűjtenek a menhelynek.
December 15-én, pénteken rendezi a Dráva Közérdekű Muzeális Kiállítóhely, az immár szokásos karácsonyváró kézműves foglalkozását. Az intézmény dolgozói és segítőik reggel kilenc órától várják az ügyeskedni vágyó fiatalokat. Az érdeklődőknek lehetőségük lesz különféle díszek és karácsonyi dekor-tárgyak készítésére. A délelőtti program minden résztvevő számára ingyenes.
A nyelvi képzést erősíti egy pályázatnak köszönhetően a KSZC Dráva Völgye Szakgimnáziuma. Három éven át tematikus nyelvi programokat szerveznek a diákoknak, akik a nyári szünetben is intenzív nyelvtanulási lehetőséghez juthatnak.
Csütörtökön és vasárnap dupla műsoridővel, a nemzetközi és a magyar rockzene meghatározó együtteseivel jelentkezik a Dráva Hullám rock- és metálzenei műsora, a Hurrikán. A kerek századik alkalommal jelentkező műsor a rétegzenei elemek mellett a populáris és rocktörténeti vonatkozásokat is számba veszi.
Ötvenhárom csapatból a harmadik helyezést értek el a Barcsi Széchényi Ferenc Gimnázium és Kollégium diákjai az Antenna Hungária által indított, Vízió2030 névre keresztelt videós csapatversenyen.
Somogy megye több pontján is a tűzoltók segítségét kérték kedden az erős szél által kidöntött fák, letört faágak eltávolításához. A reggeli órákban Nagykorpád és Szabás külterületén útra dőlt fa eltávolításához vonultak a nagyatádi hivatásos tűzoltók, majd a délelőtti órákban a megyeszékhelyen tépázta meg a magas fákat az erős szél.
Hétfőn este jelentkezett a HÍD TV eheti új hírösszefoglalója, melyben a főszerepet az adventi programok kapták. A beszámolók sorában a heti politikai események és a sport versenyek is szerepelnek. A műsor már netes felületünkön is elérhető.
A Barcsi Városi Könyvtár látogatói időről-időre előadásokon vehetnek részt. Az igazgató szerkesztőségünknek elmondta, hogy minden hónapban gondolnak a felnőttekre és a gyermekekre is, nem is egyszer. Sziács Lászlóné ezúttal az adventi programsorozatot ajánlotta mindenki figyelmébe.
Nem csak interaktívak az adventi programok, hanem szinte mind kínál kézműves foglalkozást is a gyerekeknek. Homokszentgyörgyön pl. szombaton az óvodai szülői munkaközösség szervezett egy nagyon jól sikerült programot, zenés Mikulás bulit, most pedig az iskolai szülői munkaközösség készülődik.
Kézműves és játékos szórakoztató program hívogat a Szivárvány EGYMI-ben pénteken. A meghívó szerint ősbarlang, karaoke, krampuszvadászat és ajándékkészítés is szerepel a programban.
Több mint félszáz hallgató vett részt a barcsi Bárdos Lajos Vegyeskar koncertjén. Veres-Kimpf Mária vezényletével a karácsonyhoz, az ünnepváráshoz kapcsolódó kórusművekből nyújtottak át egy csokorra valót ünnepi hangversenyükön a barcsi református templomban.
Kettős ünnep a karácsony – mondta a vasárnapi ünnepi hangverseny alkalmából adott interjújában Szép Sándor, a barcsi gyülekezet református lelkésze. Az elcsendesedés időszaka egyben, hiszen ekkor az emberek megkeresik a belső értékeiket, ugyanakkor kulturális programok sokasága is hívja a látogatókat.
Sport, zene és adventi készülődés, valamint ajándékötletek is szerepelnek a Híd Televízió Barcsi Krónikájának műsorában. A politikai pártok közül többen év végi hajrát tartanak az év vége előtt.
Érmeket kaptak a barcsi judo szakosztály tagjai idén a Mikulástól. Igaz, ezek nem ajándékok voltak, hanem megdolgoztak értük a versenyzők.
Szombaton rendezte a BVSE Judo szakosztálya a "Mikulás kupa" nevet viselő háziversenyt, ahol a szakosztály sportolói indulhattak.
Újabb gyermekműsor várta a Barcsi Városi Könyvtárba érkezőket szombaton délelőtt. Az adventi soros eseményen a Grimask Bábszínház műsorával szórakozhattak az érdeklődők.
Puttony Manó a gyerekek segítségét kérte a Mikulás ajándékok elkészítéséhez. Közben kiderítették, hogy a legfontosabb ajándék: a szeretet.
Oldalak
További hírek
Oldalak
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!