Helyi Hírek
Szoríthatnak a jó tavaszi vízállásért a madárvédők. Az új mérési eredmények szerint ugyanis a Barcsnál tapasztalható vízállás nagyban befolyásolja a csérek szaporulatát a folyón- ismertette a Madártávlat magazinban Fenyősi László.
Folyamatosan próbál a Barcsi Városi Fúvószenekar. Az együttes már az év végi nagykoncertekre készül, teljesen új repertoárral, mely komolyabb és könnyedebb hangvételű darabokat egyaránt felvonultat majd.
Változott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ingyenesen hívható általános tájékoztató rendszerének telefonszáma – mondta el a Dráva Hullám megkeresésére Poszovácz Gabriella, a NAV Somogy Megyei Adóigazgatóságának sajtóreferense.
Jól szerepeltek a Dráva Völgye diákjai a XXVI. Országos Ifjúsági Vadászvetélkedőn. A Csongrád városában tartott versenyen háromfős csapattal és egyéniben is versenyeztek a KSZC Dráva Völgye Szakgimnáziumának 11. és 13. évfolyamos diákjai.
A Dráva Hullám zenéivel zajlik az október 20-i éjszakai fürdőzés Barcson. A hosszú hétvége nyitónapjára eső programra ezúttal is minden korosztályt várnak a Barcsi Gyógyfürdő és Rekreációs Központ munkatársai.
A gyerekbajnokságban bizonyíthattak a barcsi ifjak szombaton. A reggel tíztől egészen délután négyig tartó tornán hat csapat szállt versenybe a pontokért a Dráva Völgye Középiskola sportcsarnokában.
A mai Ismerős Arcok koncert után, október 21-én újabb zenés darabbal hívogat a Móricz Zsigmond Művelődési Központ és Dráva Közérdekű Muzeális Kiállítóhely. A vendég előadó:Roxinház.
Az idei évben is középiskolások közreműködésével rendezik meg az október 23-i megemlékezést Barcson. A városi ünnepségen és koszorúzáson, az idei évben a Kaposvári SZC Dráva Völgye Gimnáziuma, Szakgimnáziuma diákjai szerepelnek az oktatási intézmény pedagógusai által összeállított műsorban, melyben közreműködik a Városi Fúvószenekar is.
A hideg időjárás közeledtével a virágzó kerti növények visszahúzódása is megkezdődik, ideje sort keríteni a kertek téli felkészítésére. A nagytakarítás első lépéseként gyűjtsük össze a kertből a különböző növények mellé támaszként leszúrt pálcákat, karókat. Valamennyit tisztítsuk le és fertőtlenítsük víz és hypo 2:1 arányú keverékével.
Nem kellet sokat várniuk a helytörténet iránt érdeklődőknek az egykori Barcstelep utcáinak bejárását követően a következő sétára. Rózsás Márton ezúttal „Két világ határán” tart helyszíni tájékoztatót.
Új, az olaszos diákok által készített bemutatkozó videót tett közzé a Barcsi Széchényi Ferenc Gimnázium, hiszen szeptembertől olasz nyelvre épülő képzést is indít ötéves rendszerben az iskola.
Nemzetközi kávézóvá válik holnap a KSZC Dráva Völgye Szakgimnáziuma. A nyelvi nyílt nap keretében ugyanis nem csak az idegen nyelveket, hanem a külföldi ízeket is becsempészi repertoárjába az intézmény.
Milyen legyen Barcs arculata? Melyek a város megőrzendő értékei az itt lakók szerint? A település képét tekintve min változtatnának a városukat szerető barcsiak?
A barcsi mentőállomás is megnyitja kapuit a nagyközönség előtt az Újraélesztés Világnapján, október 16-án. Hétfő reggel 8 órától 16 óráig bárki akár az utcáról belépve is elsajátíthatja az újraélesztés alapszintű lépéseit az állomás dolgozóinak jóvoltából.
Tanulmányi útra indulnak a deákos diákok októberben. Cél: Nagyszalonta. A Deák Ferenc Általános Iskola 40 tanulója vehet részt a Határtalanul Program részeként egy időutazáson. Az Arany emlékév kapcsán Arany János életének és munkásságának helyszíneit járják be, élményeket gyűjtenek, eddigi ismereteiket bővítik, így a tanórákon szerzett történelmi és irodalmi ismereteiket is elmélyíthetik.
Dr. Váradi Marianna és növendékei koncerteztek szerda este Barcson. A Pécsi Tudomány Egyetem Művészeti Karának vidéki kamarakoncert sorozatának újabb állomásán a durván egy órás koncertet kicsi, ám annál lelkesebb közönség hallgatta végig.
Kiskutyákat mentenek a barcsi állatvédők a napokban. Két alom, összesen 19 kiskutya elhelyezését oldják meg a napokban lelkes önkéntesekkel a Barcsi Természet- és Állatvédő Egyesület tagjai.
Megkezdték az önkormányzatok a tűzifa támogatási kérelmek befogadását azokon a településeken, amelyek nyertek az 5000 főnél kisebb lakosságszámmal rendelkező falvak számára kiírt szociális tűzifa-pályázaton.
Indulhat a kutyamentő akció Barcson. Lelkes önkéntesek ugyanis kiásták a menhelyi férőhelyre váró kölyökkutyáknak a kennel alapját, jelenleg a rácsokat szerelik fel az új építményre.
Ingyenes próba nyelvvizsga lehetőséget hirdet az ez év végétől nyelvvizsgaközpontként is működő Barcsi Széchényi Ferenc Gimnázium.
Oldalak
További hírek
Oldalak
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!