Helyi Hírek
Egy évvel ezelőtt Noszlopy Gáspár hadteste előtt tisztelegve elevenítették fel a barcsi csata eseményeit szeptember utolsó hétvégéjén a város drávai szabad strandjának területén. Hét hagyományőrző huszár egyesület vett részt egy csatajelenetben, no és barcsi önkéntesek, lovasok, néptáncosok. Az idei találkozóhoz szintén várnak közreműködőket.
Szent misével kezdődik és kenyérszenteléssel folytatóik a barcsi augusztus 20-i ünnepségsorozat. A barcsi Római katolikus templomban 10 órakor kezdődik a szentmise, melyen megáldják és felvágják a város kenyerét.
Elkezdődött az idei művész tábor Bárdudvarnokon. Az ország egyetlen üvegművész telepén több mint egy tucat üvegművész dolgozik Bárdudvarnokon. A Kapos pont információi szerint az idén többek között angol, szerb és finn alkotók is részt vesznek a Gosztonyi kúria programjain.
Hagyományőrző tábort szervezett a Barcsi Roma Nemzetiségi Önkormányzat. Tatai Ferenc elnök a HÍD Televíziónak elmondta, hogy szeretnék, ha minél több gyermek ismerkedne meg az ősi foglalkozásokkal és a cigány folklórral.
Az érvényes tűzgyújtási tilalom ellenére Csokonyavisonta külterületén a fát gyűjtők, területtisztítást végeztek, és felerősödő szél következtében a tűz továbbterjedt és 2,5 hektáron égett az aljnövényzet szerda délután. A tüzet a szuloki önkéntes és a barcsi hivatásos tűzoltók fékezték meg. Munkagép körbetárcsázta a területet, megakadályozva a lángok továbbterjedését. A tűzoltók több vízsugárral és szikracsapókkal verték le a lángokat.
Mire véget ér a kánikula, öntözni is lehet a bélavári, heresznyei és vízvári kiskertekben, eddig ugyanis nem lehetett. Nem volt vezetékes víz. Az önkormányzat 200 méter mély kútja beiszaposodott, a lajtos kocsin érkező vizet őedig nem lehetett autómosásra vagy öntözésre használni. Most azonban úgy tűnik megszűnik az ínség. Elkészült az új kút. A település vis major forrásból és önerőből fedezte a beruházás költségeit.
Szünetel a hajójárat a Dráván, mondhatnánk nem bírja a Jégmadár a hőséget, de nem lenne teljesen igaz. A Barcsi Turisztikai Infopont arról tájékoztatja az utazó közönséget, hogy augusztus 15-től nem nyílik lehetőség drávai sétahajózásra, mert a Jégmadár egészen 27-ig a javítóba vonul.
Barcsra érkezik a Magyar Posta utazó kiállítása, mely az Erkel Ferenc utcai nagy parkolóban tekinthető meg augusztus 30-án.
A magyar posta függetlenné válásának 150. évfordulójára a Postamúzeum utazó kiállítással emlékezik. A ma postai célokra használt legnagyobb, 18 tonnás teherautóban berendezett kiállítás május 4-én indul országjáró útjára, megáll azokon a településeken, melyeken 150 éve nyílt először postahivatal, ellátogat országos fesztiválokra, a Magyar Posta által szervezett nagy rendezvényekre, és feltárja rakterét az útvonalába eső településeken.
Kezdő és már jól ismert város környéki zenekarok illetve zenei formációk is színpadra lépnek az idei évben Barcson. Újra hallhatja a közönség a bolhói fiúkat, akik már sokadszor szerepelnek barcsi közönség előtt, és városi nagy rendezvényen most mutatkozik be először a szuloki rock formáció, a Kemping Bringán Nincsen Fék.
Tizenegyedik fordulóhoz érkezett a BarcsMédia, a Barcsi Gyógyfürdő és Rekreációs Központ és a barcsi Turisztikai Infopont közös városismereti játéka. Ezúttal ismét két nyertest hirdetünk.
Barcsnak köszönhetően Somogyban lesz lisztté a Magyarok Kenyere és Somogyban is sül majd az első cipó. A barcsi malmot működtető vállalkozás ingyen vállalta az őrlést. István József tulajdonostól megtudtuk, büszkék arra, hogy a patinás malomban készülhet el a liszt a gyerekek számára.
Barcson őrli a malom a somogyi gazdák adományát, a Magyarok Kenyere program somogyi felajánlását. Közel 11,5 tonna gabona gyűlt össze az idei évben Somogyban a jótékonysági akció keretében.
Hét végétől augusztus 27-ig nem közlekedik a barcsi sétahajó a Dráván – közölte a Barcsi Turisztikai Infopont. Sem a különjáratok, sem pedig a menetrendszerű járatok nem indulnak a következő napokban.
Augusztus 30-án egy napra Barcs vendége lesz a Posta utazó történeti kiállítása. A Postamúzeum utazó kiállítással emlékezik a magyar posta függetlenné válásának 150. évfordulójára.
A már megszokott tréfás hangulatban rendezték a 11. Viroviticai Vízi Vetélkedőt Barcs horvátországi testvérvárosában. A fiatal kilenc fős barcsi alakulat a 10 csapatból álló mezőnyben buzgón rakta a sörösládákat, cipelték egymás hordóban és autógumiban, végül pedig az ötödik helyen végeztek.
A barcsi malom újbóli megnyitásával úgy fest, újabb hagyománnyal gazdagodott a helyi ünnepségek sora. Miként tavaly, úgy az idei évben is barcsi gabonából, barcsi malomban őrölt és helyben sütött kenyér lesz az új kenyér augusztus 20-án.
A könnyedebb beszélgetéseket felváltja a város életéről szóló tudósítások sorozat ismét Barcson, a helyi televízióban. A Barcsi Krónika legfrissebb műsorában a nyár eseményeire tekintünk vissza.
Egy sast hívott segítségül a barcsi éberkómában lévő fiatalasszony családja. Illetve nem hívott, hanem segítségként ajánlotta fel eladásra alkotását Komáromi László, akinek számos acélból készült munkájával találkozhatunk a környékbeli fürdőkben.
Ősszel folytatódik a színházi programsorozat Barcson is, a helyi színházkedvelők már csoportba tömörülve várják a folytatást a facebookon. Nyitányként szeptemberben egy krimi vígjátékot hoz a Pécsi Harmadik Színház, Egy életem két halálom címmel.
A szomszédvár Nagyatád motoros fesztiválján a barcsi Határvidék is fellépett. A zenekar nyara nem eseménytelen, a nyári vakáció ideje alatt négy vidéki városban vendégszerepelt már a rockzenekar.
Oldalak
További hírek
Oldalak
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!