Helyi Hírek
Megkezdődött a picik hittantábora Barcson. A LOGOSZ – Civilek a Barcs-kistérségi Keresztény Fiatalokért Egyesület két tábort szervezett a katolikus fiataloknak, a legkisebbek a héten töltik együtt a napokat.
12 írásos felszólítást és ugyan ennyi szóbeli figyelmeztetést kaptak a térség gazdálkodói elmaradt, kötelező kaszálás miatt. A Dráva Hullám vendégeként Petrinovics József közterület felügyelő számolt be a részletekről a vasárnapi Kopogtatóban.
A hétvégén tartja falunapi programsorozatát sorozatát Csokonyavisonta. A település polgármestere elmondta, az idei évben számtalan változtatást, újítást tartalmaz a nap, ezek közül rögtön az első a helyszín, mert a focipálya helyett az idei évben a fürdő területén tartják a rendezvényt. Harasztia Attila szerkesztőségünknek elmondta, a Kalács Fesztivál sikerét követően lakossági igényként jelentkezett ez a helyszín, mint az is, hogy régi és új programok egyaránt helyet kapjanak.
Hálózat karbantartás miatt 2017.07.05-én 9 órától 13 óráig az alábbi utcákban vízhiány várható: Gyár utca, Rinya utca, Széchenyi köz, Széchenyi utca déli oldala Rinya utcától a Somogyi utcáig. A DRV Zrt. kéri a lakosság türelmét.
A szezon zárásáig még 11 túrát tervez a Dráván a BVSE Vízitúra Szakosztálya és a Dráva Zátony Egyesület. Júliusban három hosszú túrára is indulhatnak a vállalkozó kedvűek. A Kerkaszentkirály- Drávaszabolcs nyolc napos útvonalára még akad szabad hely.
Immár tizedszer rajtol el jövő szombaton a barcsi Városháza elől a Dráva félmaraton országúti futóverseny. A 21,1 kilométeres távra jelentkezők Heresznyéig futnak majd, a pályán két kilométerenként frissítőállomások lesznek.
Hajnali hatkor ébred a jövő szombati, immár XIX. Falunapon Homokszentgyörgy. Fél kilenctől foci és amatőr off-road várja majd a látogatókat, majd a délutáni kulturális blokkban a helyi iskola és óvoda mellett a vidám nagyik szórakoztatják a közönséget.
Az I. Drávamenti Nemzetközi Halfőző Verseny receptjeivel és képsoraival jelentkezik hétfőn a Híd Televízió Terasz című nyári magazinja. A szakemberektől megtudtuk, hogy csak pontyból készül a versenyre főzött halászlé, legalábbis a profiknál, holott a vegyes halból készült ínyencséget jobban kedvelik a magyar fogyasztók.
Baján annak idején kevesebb résztvevővel indult a mára hatalmas fesztivállá hízott halfőző verseny – mondták a zsűri tagjai a Dráva partján Barcson.
Pontyból és vegyes halból készült halászlevek főttek közel félszáz bográcsban a Dráva partján a hétvégén. Passzírozott és zöldéggel együtt főzött, valamint tradicionális halászlé is rotyogott a bográcsokban az I. Drávamenti Nemzetközi Halfőző Versenyen.
Szombaton ismét hagyományos cigányzenétől lesz hangos a Szegedi Tibor Közösségi Ház környéke Barcson. Július 8-án tartják a harmadik Romanapot, amelyen reggel 7 órától zenés ébresztővel, majd főzőversennyel indulnak a programok.
A Vénusz Mazsorett Csoport Egyesület újabb sikert könyvelhetett el a budapesti Európa Bajnokságon, amelyet a Magyar Látványtánc Sportszövetség rendezett.
Barcsi gyógypedagógusok is tartanak előadást egy hétvégi szakmai találkozón. Munkájuk elismeréseként a Somogy Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Barcsi Tagintézményétől Oláh Bernadett, Eperjesiné Pósz Tünde és Domonkosné Rippel Éva kaptak meghívást eredményeik ismertetésére.
Véget ért a figyelmeztetés időszaka június 30-án. Júliustól már büntethető, aki nem kaszálja ingatlanát. A parlagfű irtás mindenkire vonatkozik, vagyis mindenhol kötelező. Szántóföldeken, réteken, legelőkön, ültetvényeken, út menti területeken, kiskertekben és még az erdőkben és építkezéseken is gondoskodni kell a gyomirtásról.
Folytatódik a pécsi állatkert akciója, melynek során eddig kilencszázan mehettek ingyenesen a parkba. A nagy érdeklődésre való tekintettel meghosszabbították azt a programot, amelynek keretében hátrányos helyzetben élő gyerekek kereshetik fel a régióból térítésmentesen a Pécsi Állatkertet – jelentette be dr. Őri László alpolgármester Siptár Dávid igazgatóval a héten.
Semmelweis nap alkalmából helyi szintű elismeréseket adtak át Barcson. dr. Kisimre László igazgató főorvos a városi ünnepségen elmondta, 94 fővel látják el az évi 130 ezer beteget a 26 szakrendelésen, és az egynapos sebészet is 1000 műtétet jelent. Ez csak úgy végezhető el, hogy mindenki lelkiismeretesen teszi dolgát.
Jubileumokat ültek az ide Semmelweis napon Barcson. 50 éves lett a rendelő intézet és 5 éve, hogy átadták az új Kistérségi Járóbetegellátó Intézményt.
Karvalics Ottó, a település polgármestere az ünnepségen a dolgozókat köszöntötte elsőként, akiknek szolgálata, és szakmai felkészültsége valamint áldozatos munkája nélkül semmit sem érne a technikailag jól felszerelt épület.
Várhatóan tíz hajóval indul útjára idén a gyakorlott túrázókból álló ötnapos Dráva Karaván. A táv 135 folyamkilométer.
A nemzetközi összefogás fontosságát hangsúlyozta az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója a Nemzetközi Duna Nap rendezvényén, amelyet az idei évben a Drávai Szabadstrandon tartottak meg.
Hiába épült ki az 1970-es évekre Magyarország árvízvédelmi rendszere, utána negyven éven át elmaradtak a szükséges fejlesztések – mondta előadásában Láng István.
Oldalak
További hírek
Oldalak
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!