Helyi Hírek

Kemény ellenfélnek bizonyult a bajaiak csapata, a FC Barcs utánpótlás csapatának nem sikerült bevennie egyszer sem ellenfelük hálóját. Az MLSZ Regionális U19 Alap, Délnyugati csoportjának 8. fordulója után a 13. hely állnak a barcsi darazsak.

Ma délután négy óráig várják a Barcsi Természet és Állatvédő Egyesület munkatársai a Lidl parkolóban a felajánlásokat és adományokat, melynek köszönhetően több éhes, gazdátlan állat is jóllakhat. A segítéségre S.O.S. szükség van, kevés élelem jut a menhely lakóinak.

A Móricz Zsigmond Művelődési Központ idén is csatlakozik az ORSZÁGOS RAJZFILMÜNNEP programjához, melynek keretében pályázatot hirdet: "Kedvenc rajzfilmhősöm" címmel. A pályázat beadási határideje, 2024. november 11., 16 óra. 

 

A barcsi erdész képzésben résztvevők és az erdész tagozat ismét kitett magáért. Az Erdők hete programsorozathoz kapcsolódva évtizedek óta az egyik legnépszerűbb, leglátogatottabb, legszervezettebb bejárásokat és ismertetőket szervezik a KSZC Dráva Völgye Technikum és Gimnázium pedagógusai és hallgatói a szakemberek szerint. Az idei évben 21 állomáson szerezhettek ismereteket a látogatók.
 

A Nemzeti Művelődési Intézet idén is meghirdette az aSzakkör pályázatát, melyhez ez év őszén 4. alkalommal csatlakozik a Móricz Zsigmond Művelődési Központ. A választható foglalkozások közül 2024 novemberétől  háromféle szakkör elindítását vállalták Barcson. Az NMI alapanyagot, és oktatófilmet is biztosít a szövés kereten, a natúrkozmetika és a gyertyaöntés tanfolyamokhoz. A szakkör tagjai 20 alkalmon keresztül ismerkednek meg a különböző technikákkal.

A Magyar Diáksport Szövetség a 2024/2025. tanévben immáron 38. alkalommal hirdeti meg az ország valamennyi általános és középiskolájában a Diákolimpiát, melynek célja a teljes körű iskolai sport tehetséggondozás, a sporttevékenységek és sportágak népszerűsítése, valamint a tanulók egészséges életmódra nevelése.

A Magyar Labdarúgó Szövetség Bozsik Intézményi Gyermeklabdarúgó Programja továbbra is népszerű Barcson és térségében, nyolc óvoda és öt iskola gyermekei rúgják a bőrt a kezdeményezésnek köszönhetően.

Hazai pályán fogadta a tabella első helyezettjét az FC Barcs utánpótlás csapata, egy nehéz mérkőzés folyamán jó teljesítményt produkáltak a helyiek. Pénteken a bajaiak ellen kell megküzdenünk, az ellenfél jelenleg a középmezőnyben van, erős meccsnek ígérkezik az összecsapás.

Büntető intézkedés alkalmazását kérték többen is a barcsi, 88 szociális bérlakás lakói közül, ugyanis nem tudják már tolerálni, sőt, lassan elviselni sem néhány lakótársuk viselkedését. Mint megtudtuk, nem csak ebben a bérházban vannak problémák, sorra járja a polgármester a közösségeket. Ma a Klapka utcai közösséggel találkozik.

2024. október 14-én tartotta alakuló ülését Barcs Város Képviselő Testülete, melyen az eskütételt követően megválasztották a szakbizottságok tagjait is. A testület munkáját négy grémium segíti majd.

Megkezdődött az Erdők hete program a KSZC Dráva Völgye Technikum és Gimnázium középrigóci telephelyén. Összehangolt több napos vendégfogadásra és ismeretterjesztésre rendezkedtek be, és közel másfél ezer fő érkezésére készülnek.
 

Felállt az új testület, esküt tettek Barcs Város testületének tagjai, majd a település újonnan megválasztott polgármestere, Anderné Röszler Erika is. A képviselők többek között alpolgármestert is választottak.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) levélben értesíti azokat, akik az online számlaadataik, az online pénztárgépadataik és a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központnak (NTAK) küldött adatok alapján érintettek lehetnek – tájékoztatta szerkesztőségünket Püspök-Poszovácz Gabriella, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Somogy Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága sajtóreferense.  

Életünkben meghatározó szerepet játszanak a társ- és haszonállatok. Erre kapcsolatra hívja fel a figyelmet az Állatok Világnapja október elején, hogy a kulturált és felelős állattartást szorgalmazva rámutasson, hogy az állatok segítőtársként és barátként miként gazdagíthatják mindennapjainkat.

​Komplex pályafelújítást végez a vasúttársaság Szentlőrinc és Szigetvár között. Ennek köszönhetően valamelyest gyorsul és kiszámíthatóbbá válik a vonatközlekedés, illetve jelentősen mérséklődik a késések száma a Nagykanizsa-Pécs vonalon. A korszerűsítéssel az utasok számára is érzékelhető lesz a változás: a felújított szakaszon novembertől mintegy 10 kilométeren megszűnik a sebességkorlátozás, így ismét 80 km/órás sebességgel haladhatnak majd a vonatok. A lezárás ideje alatt még október végéig Szentlőrinc és Szigetvár között pótlóbuszok szállítják az utasokat.

A Móricz Zsigmond Művelődési Központ és Dráva Közérdekű Muzeális Kiállítóhely szeretettel várja az érdeklődőket a KulTerasz rendezvény utolsó koncertjére, 2024. október 23-án, szerdán 14 órakor a kikötőben.

2024. október 24-én, csütörtökön, Barcson tervezett áramszünet lesz 08:00 és 10:00 között.

Az 50. éves Barcsi Városi Fúvószenekar Jubileumi koncertjén köszöntötték a Vénusz Mazsorett Táncsoportot is, akik már hosszú évek óta lépnek közösen színpadra a zenekar tagjaival. Pávics Judit és táncosainak neve szint már kezdetektől egybeforrt a barcsi fúvósok nevével.

Bele kell kapaszkodni jelenleg minden részsikerbe – hangzott el Androsics Andrástól, az FC Barcs vezetőedzőjétől a szombati mérkőzést után. A tabella hatodik helyén álló Toponártól ugyan kikaptunk, de a mostani mérkőzésen nyújtott teljesítményére lehet alapozni a jövőben.

Generációk közös ünnepe volt a tegnap esti Jubileumi Koncert, melyet a Barcsi Városi Fúvószenekar 50. születésnapja alkalmából rendeztek a KSZC Dráva Völgye Gimnázium és Technikum sportcsarnokában. Az elmúlt 50 évben a zenekart irányító karnagyok adták egymásnak a pálcát, vezényelve a jelenkor és a régi idők zenészeit.

Oldalak

További hírek

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gróf Széchényi Ferenc leszármazottja a HÍD Televízióban

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!