Helyi Hírek
Ötödik osztályban már a tantárgyi listán szerepel a történelem óra is, amely az éppen felsősök közé lépő kisdiákok számára bizony sok nehézséggel és rengeteg tanulással jár. Az Arany János Általános Iskolában különleges módon kívánják megszerettetni az amúgy is nehéz tantárgyat a diákokkal: régészt hívnak vendégségbe.
A Magyar Népmese Napja alkalmából, Benedek Elek születésnapját ünnepelve, már hagyománnyá vált a Deák Ferenc Sportiskolai Általános Iskolában, hogy a 3. és 4. évfolyamos tanulók kedvenc mesehősük bőrébe bújnak egy napra.
Alig múlt el a szüreti időszak, a somogytarnócai lakosok már a következő közösségi program megvalósításán dolgoznak. Tökfaragás és készülődés várja a helyieket október 26-án a faluházban. Az elmúlt években Somogytarnócán egyre inkább összekovácsolódik a közösség, amihez nagyban hozzájárulnak a különböző közösségi programok.
Október 6-át a magyar kormány 2001-ben nemzeti gyásznappá, az aradi vértanúk emléknapjává nyilvánította Magyarországon és a magyarok által lakott területeken. Az emlékezés egy alkalom lehet arra, hogy megmutassa, ahogy Kossuth Lajos fogalmazott: "„a vértanúk számára a világ bírája, a történelem, igazságot szolgáltatott”.
Barkácsolás, mesék és színházi előadás várta a Népmese Napja alkalmából a Barcsi Városi Könyvtárba látogató gyermekeket. A hétfőn kezdődő programsorozat ideje alatt egy kis időre királyok és királylányok, szegénylegények és vitézek bőrébe bújhattak a látogatók, az ügyes kezűek pedig még koronát is készítettek maguknak.
Elkezdődött az Idősek hónapja nevű programsorozat a barcsi Szociális Otthonban, melynek keretein belül bő egy hónapon keresztül színvonalas programokkal és érdekes előadásokkal kedveskednek a szervezők az idősek számára.
Szerda kora estére fellépőkkel és nézőkkel telt meg a Móricz Zsigmond Művelődési Központ moziterme, ahol a Zene Világnapja alkalmával színvonalas programot nyújtottak a Művészeti Iskola és a város egyéb zenei és művészeti társulásinak tagjai. Popdalok, indulók és néptánc szórakoztatta a közöséget.
Szeptember végén beköltözött a barcsi Arany János Általános Iskola falai közé az erdő. A Kaszó Zrt. képviseletében Raffainé Gerlecz Mónika „Iskolában az erdő” címmel foglalkozásokat tartott az alsó tagozatos gyerekeknek.
A nyári hónapokban indult meg a Széchényi Ferenc Gimnázium és a Köztársaság utcai társasház közös képviselője között az a közös munka, amelynek köszönhetően megszépülhet a város egy rég renoválásra váró része.
Kezdetét vette a 23. Pályaválasztási Kiállítást és Szakmabemutató a Kaposvár Arénában, ahová a szervezők közel 2000 fiatalt várnak.
Csütörtökön a NAV több mint háromezer vállalkozásnak küld tájékoztatást: azoknak, akiknek a számlaadat-szolgáltatásában vagy az áfabevallásában hiba van. A hibát nem javító cégek további hatósági eljárásra számíthatnak. Ha az adatszolgáltatás hibája felveti az áfabevallás adót, vagy adóalapot érintő módosítását, érdemes mielőbb elvégezni az önellenőrzést is, amellyel megelőzhető a revízió és annak jogkövetkezménye, így például az adóbírság, vagy a késedelmi pótlék. Célszerű az elírásokat is mielőbb javítani, mert a pontatlan adatok miatt akár egymillió forintos mulasztási bírság is kiszabható – tájékoztatta szerkesztőségünket Püspök-Poszovácz Gabriella, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Somogy Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága sajtóreferense.
Megtörtént Barcson a polgármesteri feladat- és hatáskörök átadása-átvétele 2024. október elsején. Emellett a legfontosabb dokumentumokat is áttekintette a település új vezetője, Anderné Röszler Erika, aki hamarosan leteszi hivatali esküjét is, az új önkormányzati képviselőkkel együtt.
Üresen áll a csónak, nem indulnak már virtuális vízitúrák sem, és nem fogadja a kirándulókat, a túrázókat, a kerékpárkölcsönzőket sem a barcsi kikötőben álló Mobilitási Központ. Szeptember 30-án véget ért az első nyári idény.
SpinDay Maratonnak adott otthont Hévíz az elmúlt hétvégén. A versenyt igazi siker koronázta, ráadásul barcsi dobogósokkal.
A Zene Világnapja alkalmából 2024. október 2-án, szerdán 17 órakor koncertet adnak a helyi intézmények, a Móricz Zsigmond Művelődési Központ moziteremében.
2024. október 07, hétfőn véradásra várják az önkéntes véradókat a babócsai Művelődési Házba. A véradás 14:00 és 16:00 között lesz, időpontfoglalással.
A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Nemzeti Parki Termék Védjegyet kíván adományozni azon termékeknek, melyek az igazgatóság működési területén, természetvédelmi oltalom alatt álló területen (nemzeti park, tájvédelmi körzet, természetvédelmi terület, Natura 2000) készülnek a természet védelmével összhangban.
Az égiek is a somogytarnócaiak mellé álltak szombat délután, mire összegyűlt a falu apraja és nagyja elállt az eső és a nap is kisütött. Jó hangulatban telt a délután, fúvósok és néptáncosok kísérték a menetet.
Nem sikerült pontot szereznie az FC Barcs utánpótlás csapatának. Az MLSZ Regionális U19 Alap, Délnyugati csoport 5. fordulójában a Siófokkal kerültek szembe játékosaink, és az ellenfél bizonyult erősebbnek. A tabella 13. helyén állunk, de van még idő szépíteni.
Szeptember 30-án ideiglenesen bezárja kapuit a Dráva Kapu Bemutatóközpont területén található kiállítás, az épületet kívül belül kifestik, így tavasszal megszépült környezetben várják az érdeklődőket a szervezet munkatársai.
Oldalak
További hírek
Oldalak
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!