Helyi Hírek

Szeptember 13-án, pénteken délután Dombóvárra látogatott az FC Barcs utánpótlás csapata, ahonnan sajnos pont nélkül tértek haza a fiatalok. A Regionális Bajnokságban való részvétel eddig nem hozta meg a várt sikereket, de messze még a szezon vége, van esély javítani.

Pénteken délután tartotta a nyári szünidő utáni első találkozóját a Barcsi Irodalmi Kör. Nyári élménybeszámoló és a közelgő születésnap állt a középpontban.

Másfél métert emelkedett a Dráva szintje az elmúlt napokban, de a szakemberek ugrásszerű nagy emelkedést jósolnak.

A Magyar Labdarúgó Szövetség tájékoztatója szerint idén nyáron is újra indították a korábbi utánpótlás nevelő, tehetségkutató és foglalkoztató Bozsik programot. Horváth Gábor, sportreferens pedig arról számolt be, hogy Barcson is újra indult a nevelési rendszer.

Folyamatosan újul a Barcsi Városi Könyvtár dokumentum tára, a héten is beszámoltak új kötetek érkezéséről, ám a tárhely kapacitás nem változik. Mi a megoldás? Értékesítés, ajándékozás, és selejtezés.
 

A Terror Háza Múzeum tárlata, a „Rabszolgasorsra ítélve”, a Gulág táborrendszer történetét mutatja be, 15 roll up-on át. A kiállítás fókuszában a szovjet lágerekbe deportált több mint 700 ezer magyar sorsa áll, akik közül 300 ezren soha nem tértek vissza hazájukba.

A Barcsi Városi Diáksport Bizottság sikeresen megtartotta tanévnyitó ülését szeptember 10-én, ahol Horváth Gábor, a bizottság elnöke tájékoztatta az általános iskolai és középiskolai testnevelőket a 2024-2025-ös tanév diáksport feladatairól és lehetőségeiről.

Somogyban és a legtöbb vármegyében marad a tűzgyújtási tilalom, tájékoztat a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság.

Az MKIF Zrt. közleménye szerint öt nappal a tervezett időpont előtt fejeződtek be a Kőröshegyi völgyhíd sarucseréi. Az eredetileg szeptember 16-ra tervezett befejezés helyett a forgalom már szerda délután, 13:00 órakor visszatérhet a hídra, immár teljes szélességében, írta a kaposvarmost.hu.

Szeptember 20-án indul a Móricz Zsigmond Művelődési Központ könnyű, esti szórakozást biztosító rendezvénysorozata Barcson. A KulTerasz helyi kötődésű fellépőkkel várja a kikapcsolódni vágyókat.

A vízzel az elmúlt évtizedekben, sőt évszázadokban rosszul bántunk. Ennek negatív következményei már láthatók, de ez a jövőben még jobban megbosszulja magát. Lecsapolás, mederrendezés, árkok beszántása, ez mind ellenünk dolgozik, mondta a Duna Dráva Nemzeti Park osztályvezetője a HÍD Televízió vendégeként.

Sorra zárnak a strandok, állnak le a kültéri medence üzemeltetések országszerte, így van ez Barcson is. A vendégek száma is szeptemberre nagy visszaesést mutat, így szinte mindenhol mérleget vonnak. A nyarat mi is értékeltettük az év eddigi részével együtt a barcsi strandon.

 

Ötödik alkalommal rendezik meg Barcson a Sváb Sörfesztivált, ahol ezúttal is a hagyományőrzés és a közösségi kapcsolatok építése a cél. A várható rossz időjárási körülmények miatt a Móricz Zsigmond Művelődési Központ ad otthont a rendezvénynek, szeptember 14-én szombaton.

40 év kitartó, lelkiismertes és fáradhatatlan munkáját ismerte el a város vezetése, mikor Horváth Gábor sportreferenst Barcs Városért elismeréssel tüntették ki. A gyerekek, a sportolók és a szabadidős tevékenységek résztvevőinek töretlen kiszolgálása meghozta gyümölcsét, de a cél sosem egy díj elnyerése volt: hanem csak adni, adni és adni ... amitől boldog lehet egy egész város.

Nem sikerült pontot szereznie a barcsi hölgyeknek a kaposfüredi párducokkal szemben, a bajnokság első mérkőzésén nem hozták a hölgyek a tőlük elvárt eredményt. A szezon azonban csak most kezdődik, lesz még lehetőség a bizonyításra. 

Szeptember 13-án, pénteken 14 órakor "Betűk-Hajók-LEGO" címmel kiállítás nyílik a Petőfi Sándor Emlékkönyvtárban, Kaposváron.

2024. szeptember 11-én, szerdán véradásra várják az önkéntes véradókat a Móricz Zsigmond Művelődési Központ Barcson. A véradás 10:00 és 17:30 között lesz, időpontfoglalással.

 

Tárgyalóasztalhoz ültek a 32. alkalommal megrendezésre kerülő Határfutás szervezői, az előzetes érdeklődés alapján közel 200 versenyző jelentkezésére lehet számítani. Szeptember 19.-ig még lehet regisztrálni.

Sikerült pontot szereznie az FC Barcs hazai játékosainak, ezúttal kedvezett a hazai terep, győztesen került ki csapatunk a kaposmérőiekkel való összecsapásból. Az 5. forduló után a tabella 12. helyén állunk.

Horváth Zoltán a Terasz vendégeként elmondta, hogy évtizedekkel ezelőtt, amikor indult a drávai vízi turizmus, akkor a hosszú túrák voltak a kedveltek, a népszerűbbek, amikor végig mentek Őrtilostól egészen Drávaszabolcsig a vendégek. Akkor ez 1200-1500 fős forgalmat jelentett a Dráván. Vagyis nyáron, kétnaponta, 30-35 fő indult el a vízen lefele. Az emberi igények változásával az egy hetes túrák háttérbe szorultak. Egy-két napot akarnak evezni ma már csak az emberek, ráadásul a legjobb helyen akarnak túrázni, vagy csak a legszebb részeket szeretnék látni. A kényelem is meghatározó, hisz sokan a jobban felszerelt Vízvár, Barcs, és Szentborbás helyek közötti szakaszt választják, elérhető boltokkal. Ma már kétezren is túráznak a szezonban a Dráván, de csak alig 500 fő csorog végig, a többiek inkább 1-2 napos turnusokhoz csatlakoznak.

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gróf Széchényi Ferenc leszármazottja a HÍD Televízióban

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!