Közeli helyeken

Gyógyhellyé minősítették Igalt, így Somogy megye első, míg Magyarország 26. fürdővárosaként szerezhette meg ezt a rangot – írja cikkében a somogytv.hu.

A Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség üzletszerűen elkövetett csalás vétsége miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki az interneten nemlétező árukat akart eladni.

A villányi borvidéken a szüreti munkák felénél tartanak: október 20-a után kezdődik a merlot, a syrah és a kékfrankos fajták szedése.

A Magyar Haltani Társaság folytatva a hagyományokat, a 2017-es évre is meghirdeti az "Év hala" közönségszavazást.

Megérkeztek a poloskák vagy ismertebb nevükön büdösbencék, amik nemcsak nagyobb méretűek, zajosak is, és még jellegzetes, gusztustalan szag is társul hozzájuk.

Bár photoshop-nak tűnik, a valóság jelenik meg a képeken: a pécsi Róka Róbert simán megcsinálta volna a budapesti vizes VB legprofibb promó anyagát – ha felkérték volna.

Virágok a föld alól elnevezéssel nyílik kiállítás Pécsen a Janus Pannonius Múzeumban, ahol az érdeklődők szebbnél szebb ásványokat csodálhatnak meg.

Az okpecs.hu szerkesztősége derítette ki, hogy összesen 16 utcai és egy mobil szív újraélesző készüléket szerelnek fel a pécsi városrészekbe, és nem csak a belvárosba.

Új bányászati kiállítótermet adtak át a Könyvtári hét keretén belül a komlói Muzeális Gyűjteményben – tájékoztatott a bama.hu.

Nem csak a nyári időszakban, de még ilyenkor, ősszel is sok helyen gondot okoznak a darazsak, hisz egészen a fagyok beálltáig aktívak, s csak a tartós hideg kezdi el tizedelni őket.

A TISPOL Műveleti Csoport éves ellenőrzési terve alapján a rendőrség Magyarország egész területén 2016. október 10. és 15. között a nehéz tehergépkocsik és autóbuszok fokozott közúti ellenőrzését végzi.

A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Konfuciusz Intézetének szervezésében először a 2015–16-os tanévben indult 7–13 éves gyerekek számára kínai nyelvtanfolyam  – idén ők már a haladó csoportban vannak, s újabb 16 fiatal került be a kezdő csoportba.

Az immár ötödik alkalommal meghirdetett Vénusz Lángos Voks versenyen a balatoni különdíj esetében úgy tűnik, hogy a Tihanyi Piac Lángossütői szó szerint letaszíthatatlanok a trónról.

A NAV Somogy megyei pénzügyőrei EKÁER ellenőrzésen, Böhönyén egy kamiont állítottak meg, amely 30 köbméter tűzifát szállított Érdre. A pénzügyőrök hamar észrevették, hogy a vontatmányra a kamion hátsó rendszámát helyezték fel.

Új telephelyen, saját műhelyben folytatja ebben az esztendőben is a tavaly megkezdett programját Szigvetvár önkormányzata: a Start Mintaprogram keretében újabb buszvárók készülnek, és szolgálják a szigetváriakat.

A Richter-skála szerint 4,5-ös erősségű földrengés volt tegnap délelőtt Horvátországban, ezt Pécsen is érezték –legalábbis a bama.hu egyik olvasója jelezte a szerkesztőségnek, hogy poharak mozdultak meg a szekrényben,és egy  kicsit kilengett a csillár is.

Újabb pécsi ikonok jelennek meg a buszokon azt követően, hogy júniustól már olyan hírességek láthatóak a Tüke Busz járművein, mint Victor Vasarely képzőművész, Breuer Marcell világhírű pécsi építész, Horváth Judit kosárlabdázó legenda és Nagy Lajos király, a PTE alapítója.

Jelenleg 63 térfigyelő kamera működik Pécs belterületén, de a következő hónapokban jelentősen emelkedhet a számuk – írja cikkében a pecsma.hu.

A balatoni strandok többsége ma már európai szintű szolgáltatásokat nyújt – mondta Balassa Balázs, a Balatoni Szövetség elnöke.

Teljes terjedelmében égett egy pajta Holládon a hét közepén, amely a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint miután kigyulladt, a tetőszerkezete is beszakadt.

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gróf Széchényi Ferenc leszármazottja a HÍD Televízióban

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!