Közeli helyeken
A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya október 20-án a BikeSafe program keretében a kaposvári Klebelsberg Kollégiummal közösen szervezett kerékpár regisztrációt, amelynek az intézmény adott helyet-írja a kaposvarmost.hu.
A NAV dél-dunántúli pénzügyi nyomozói a rajtaütéskor szembesültek azzal, hogy a baranyai nyílászárókat gyártó cégnél módszeresen elégették az eltitkolt bevételt igazoló iratokat – számolt be róla a bama.hu.
Ébren tartja az emlékezetet és hiteles képet ad a történelemről – ezt nyújtja a Barakkba zárva – életre ítélve című kiállítás, amely a hét közepén nyílt meg Kaposváron.
Tegnap Berzencén hivatalosan is átadták a településen átvezető, illetve a határ felé vezető felújított utat.
Bátor Zoltán stunt riderrel készült kisfilm, amelyben Pécs nevezetességeit mutatják be különleges szemszögből, a munkából egyelőre csak a beharangozó videó érhető el a nagyközönség számára.
Mintegy egymilliárd forintból újult meg a 610-es út Kaposvár és a taszári körforgalom közötti szakasza, valamint a 67-es számú főút Bőszénfánál – többek között erről is beszélt Gelencsér Attila, aki kiemelte: a fejlesztések mind hazai forrásból valósulnak meg.
A napokban indult el a területalapú támogatások előlegeinek kifizetése, hektáronként 30 ezer forintra számíthatnak a gazdák.
Már zajlanak a fizikai és pszichológiai alkalmassági felmérések az épülő börtönbe jelentkezők között, így Komlón is.
Hivatali vesztegetés és hűtlen kezelés miatt vádat emelt Szigetvár volt polgármestere, egyik önkormányzati képviselője és egy önkormányzati cég volt vezetője ellen a Mohácsi Járási Ügyészség - közölte a vádhatóság.
A hét elején eltűnt a föld színéről a pécsi Magasház. Az emblematikus épület bontását 2015 decemberében kezdték volna el, akkor még úgy volt, hogy nyár végére befejeződnek a munkálatok, de hosszas jogi huzavona után csak idén tavasszal kezdődött meg a bontás.
A vasúti utazási diákkedvezmény igénybevételének feltétele az érvényes diákigazolvány, amelyet az oktatási intézmény állít ki.
A Baranya Megyei Önkormányzat Értéktár Bizottsága felvette a megyei értékek sorába az ősi hagyományokat tisztelő, azokat tovább örökítő, de mégis a modern kor elvárásainak megfelelő harkányi Tenkes Csárdát.
Intenzív osztályon ápolják azt a 11 hónapos csecsemőt, akit az apja lőtt fejbe légpuskával vasárnap a Baranya megyei Oldon.
Mindum Károly nem tartja magát versenykerékpárosnak, mégis hatalmasat tekert két nap alatt – írja cikkében a pecsma.hu.
Tavaly ilyenkor zárták le a zöldhatárt Zákánynál – emlékeztetett cikkében a kapos.hu.
Az állami gondozásban élőknek is van zsebpénzük, ők a családi pótlékból kapnak néhány ezer forintot "személyes szükségleteikre".
Felrobbant egy gázpalack egy családi házban a felsőszentmártoni Szent László utcában szombat reggel - közölte honlapján a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A házban összesen négy gázpalack volt, ezeket a mentéshez riasztott sellyei katasztrófavédelmi őrs hivatásos tűzoltói vitték ki a szabadba.
Lőtt fejsérüléssel szállítottak kórházba vasárnap egy 11 hónapos csecsemőt a Baranya megyei Oldról, a gyermek kritikus állapotban van – mondta el az MTI-nek Popovics Dejan, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság (BMRFK) szóvivője.
Tuzson Bence szombaton Kaposváron, Somogy megyei aktivisták előtt, a kvótareferendum eredményét értékelő találkozójukat megelőző sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta: számítanak arra, hogy az Országgyűlésben a pártok támogatni fogják az Alaptörvény módosítását.
Oldalak
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!