Sport
Közel egy hónap után játszott bajnoki mérkőzést a Satelit SE kézilabda csapata. Az NB II-es férfi csapat a Mecseknádasd csapatával küzdött meg, a barcsiaknak azonban nem sikerült pontot szerezniük, az eredmény 47-21 a mecseknádasdiak javára.
Vasárnap rendezték meg második háziversenyüket a barcsi karatékák. A Barcsi Városi Sportegyesület karate szakosztálya októberben rendezte első háziversenyét, nagy sikerrel. Ezért is gondoltak arra, hogy újra lehetőséget biztosítanak a gyerekeknek az újabb megmérettetésre.
Negyedik helyről várhatja a folytatást az FC Barcs labdarúgó csapata. Legközelebb márciusban léphetnek pályára a fiúk. Legutóbb a Szabás csapatával ikszeltek a barcsiak, előtte a Homokszentgyörgy ellen nyertek.
November 15-én játszotta volna a bajnokság utolsó fordulóját az FC Barcs női futballcsapata, azonban a mérkőzést tavaszra halasztották, mivel a nagyatádi csapatot nem engedte pályára állni az elnökség. Mangultné Pupos Ildikó, az FC Barcs női csapatának edződje szerkesztőségünknek elmondta, nehéz időszakon vannak túl, a koronavírus járvány a csapat felkészülését jelentősen megnehezítette.
Félbeszakadt a hétvégi Babócsa - Homokszentgyörgy megyei harmadosztályú mérkőzés, miután a Homokszentgyörgy csapata levonult a pályáról és nem folytatta a találkozót. A hazaiak 1-0-s vezetésénél a 32. percben egy játékvezetői ítéletet nehezményeztek, a kapusuk pedig ezt meg is megfogalmazta az asszisztens felé ingerülten.
A sportág alapító japán mesterre emlékeznek október 28-án a világ minden judo klubjában. Jigoro Kano születésnapja, október 28. a Judo Világnapja. Az idei évben az esemény az Egység (Unity) üzenetét hordozza.
Háziversenyt rendezett a BVSE Karate Szakosztálya szombaton. Március óta nem versenyezhettek a gyerekek, sem országos, sem pedig nemzetközi versenyeket nem rendeztek az elmúlt időszakban, így már nagyon ki voltak éhezve a sportolók egy kis megmérettetésre.
Sajnos nem sikerült az FC Barcs futballistáinak a Babócsa ellen visszavágniuk, a bajnokság 8. fordulójában ismét vereséget szenvedett a barcsi csapat. 6-1-re hozta a meccset a hazai pályán játszó Babócsa a hétvégén.
A megyei harmadosztály hétvégi fordulójában győzni tudott az FC Barcs a Csököly csapata ellen. A 2-1es eredményt Balogh András állította be a maga két góljával.
Nemcsak, hogy pont nélkül maradtak a Satelit SC játékosai a hétvégi fordulókban, de az is kérdésessé vált, hogy hol szervezhetik meg a jövőben edzéseiket. A Dráva Völgye Szakközépiskola és Gimnázium és a Barcsi Szakképző Iskola sportcsarnokai október elsejétől ugyanis nem adhatnak otthont semmilyen iskolán kívüli programnak és eseménynek a pandémiás helyzet miatt.
A megye 3. osztályának aktuális fordulójában súlyos vereséget szenvedett az FC Barcs csapata, 4-1 re kapott ki az Inke csapatától. A második félidőben a 4-0-ás állást Hengerics Bence tudta szépíteni egyetlen találatával.
Eredményekben gazdag hétvégén vannak túl a BVSE Triatlon Szakosztályának versenyzői. Országúti kerékpár egyéni időfutam versenyt rendezett az elmúlt hétvégén a Balatoni Úszóiskola csapata Lengyeltótiban.
A múlt heti kényszerszünet után győzelemmel indította újra a szezont az FC Barcs a megyei harmadosztályban. A lapokban és gólokban egyaránt gazdag találkozón a Homokszentgyörgy csapatát fogadták a barcsiak hazai pályán.
A megyei bajnokság harmadosztályában gólokkal teli mérkőzések voltak az elmúlt hétvégén. A Csokonyavisonta csapata a Szabás ellen küzdött a pontokért. A hazai csapat hozta a 3-1-es meccset, Szabó Gergely, Erdős Martin és Kövesdi Patrik találatával.
Elmaradt az FC Barcs hazai mérkőzése, mert megbetegedett egy játékosuk. Az MLSZ-nél érdeklődtünk, ahol megkeresésünkre annyit közöltek: az egyik játékos rosszulléte miatt maradt el a hétvégi mérkőzés. A vizsgálatok időközben nem igazolták a koronavírus-gyanút, a játékos erről igazolást is kapott. Információink szerint gyomorproblémát állapítottak meg nála.
Gólgazdag mérkőzésen maradt alul az FC Barcs a megyei harmadosztályú labdarúgó bajnokság nyitó fordulójában.
Sorra mondják le az önkormányzatok a rendezvényeiket a szeptember eleji koronavírus-statisztikák miatt a térségben.
Barcs adott otthont a Somogy Megyei Veterán Labdarúgó Bajnokság harmadik fordulójának. A három csapatos somogyi bajnokság szombati fordulójában szépen helytállt a Horváth Gábor vezette barcsi csapat, amely 2:1-re győzni tudott a tabella élén álló Kaposvár ellen, majd a Siófokkal 1-1-es döntetlent játszott.
38 sportoló, 5 napon át vett részt a Barcsi Judo Sportegyesület által szervezett edzőtáborban, mely rengeteg edzéssel és természetesen szórakozással is várta a résztvevőket. Több korosztály képviseltette magát, voltak újoncok is a régóta tatamin edződött fiatalok mellett.
Tavaly áprilisban, idén pedig a nyár végén rendezik meg a drávaszentesi ping-pong versenyt. A verseny ötlete még tavaly pattant ki a helyi fiatalok fejéből, akik korábban már többször ütötték el szabadidejüket a faluházban.
Oldalak
További hírek
Oldalak
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!