Sport

Startol a megyei bajnokság, felkészültek a játékvezetők is. Fodor Gyula, a Somogy Megyei Játékvezető Bizottság elnökének vezetésével a sípmesterek a fizikai teljesítőképességük mellett az elméleti felkészültségükről is számot adtak.

Vasárnap 17 óra 30-kor kezdi a labdarúgóidényt hazai pályán az FC Barcs, a Hetes lesz az ellenfél a Magyar Kupában. A sors fintora, hogy a bajnokságban, a megyei első osztályban is a Hetes lesz majd az első ellenfél.

Lenti nyerte a Négy Város Labdarúgó Tornát, amelyet negyven évvel ezelőtt indítottak útjára a szervezők.

A Gébárti tóban kezdték a hétvégét a barcsi triatlonisták Zalaegerszegen, ahol a sprint távú versenyről nyolc éremmel tértek haza. Ezüstérmet szerzett korcsoportjában Horváth Lara, Paluska Péter és Bencze Botond.

Erősített a megyei első osztályba feljutó FC Barcs. Kelemen Géza arról számolt be a Somogy Sportja magazinnak, hogy a megszűnő Babócsáról több játékos igazolását is tervezik.

Visszalép a Babócsa, nem szerepel a megyei bajnokságban a patinás klub – számolt be a Somogy Sportja.

Magyar bajnoki címet szerzett Ászáron a hétvégén a BVSE színeiben versenyző Opra Gergő. Az Erőemelő Magyar Bajnokságon súlycsoportjában nyolc versenyzőt legyőzve állhatott a dobogó legfelső fokára a barcsi erőemelő.

Győzelemmel búcsúzott a bajnokságban az FC Barcs. Hazai pályán a Balatonszabadi csapatát fogadták Pandur Ádámék a záró, 30. fordulóban.

Rekordot döntött a nevezők számát tekintve a barcsi Pünkösd Kupa. A régió legjelentősebb utánpótlás-versenyévé váló barcsi megmérettetést 11. alkalommal szervezte meg a BVSE. Összesen 13 csapat vett részt a versenyen, 180 versenyzővel.

14 éremmel tértek haza a hétvégi kaszói regionális judo versenyről a barcsi egyesület növendékei.

Jégcsarnokban arattak sikert a barcsi karatékák. A Barcsi VSE Karate Szakosztálya a budapesti UTE Jégcsarnokban vett részt a 2019 évi WKF Karate Magyar Bajnokságon.

Országos Giri-sport Bajnokságot rendeznek szombaton Barcson – tájékoztatta szerkesztőségünket Balogh Mihály, a Nemzetközi Veteran Giri-sport Szövetség alelnöke.

Első helyen végzett a Balaton Budo Kupa összesített versenyében a BVSE Karate Szakosztálya.

Elszálltak a feljutáshoz fűződő remények az FC Barcsnál, a csapat a hétvégi Kiskorpád elleni vereséggel elköszönt a megye I-től.

Szerencsétlen vereséget szenvedett az FC Barcs a labdarúgó megyei másodosztályban a véghajrában, így komoly veszélybe került a csapat remélt feljebb lépése. A Balatonberényben játszott vasárnapi mérkőzésen a barcsi öngól után emberhátrányba került a Berény, a Barcs még egyenlíteni is tudott a félidő végére Szabó góljával.

Tűzoltó lett a torna gólkirálya, de a rendőrök vihették el a Dráva Kupát. A barcsi Tűzoltóság harmadik alkalommal rendezte meg a labdarúgó Dráva Kupát. A Dráva Völgye sportcsarnokban rendezett tornán nyolc csapat indult.

Győzött hazai pályán az FC Barcs, így a második, továbbjutó helyről várhatja a folytatást a megye II. 26. fordulója után.

Idén is elrajtol a Dráva Félmaraton. A Barcsról induló amatőr futóverseny július 13-án rajtol és Heresznyére tartanak majd a leghosszabb táv résztvevői.

Ismét harmadik helyre jött fel az FC Barcs csapata a megye II. 25 fordulója után. Idegenben léptek pályára a hétvégén Pandur Ádámék, Jutáról hozták el a három pontot.

Csurgói győzelem született a Nárcisz futáson. 21. alkalommal rajtolt el Barcsról a mezőny, hogy futással köszöntsék a nárciszok virágzásának ünnepét Babócsán a Basakertben.

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gróf Széchényi Ferenc leszármazottja a HÍD Televízióban

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!