Helyi Hírek

Egyes erdei fafajok visszaszorulóban, eltűnőben vannak, többek között erdei gyümölcsfák is, épp ezért fafajta mentő akciót hirdetett a Dráva Völgye Középiskola. 

Választási különkiadásban ismerkedhetnek meg a képviselőjelöltek egy részével a választópolgárok a Híd Televízióban és a Dráva Hullámon is.

A Demokratikus Koalíció jelöltje szerint két ellenzéki képviselő is esélyes lehet a parlamentbe jutásra, amennyiben visszalép a Jobbik jelöltje.

Közel húszan jelezték Barcson, hogy a jövőben a Magyar Honvédség önkéntes területvédelmi tartalékos katonájaként kívánják szolgálni hazájukat. 

Négy párt delegált tagot a Somogy 2. választókerület választási bizottságába, amely barcsi székhellyel, de a teljes választókerületre érvényesen látja el munkáját.

A barcsi járásban nyilvántartott álláskeresők száma több, mint háromszorosa az országosan nyilvántartottak számának. 

Önismereti és lelki egészség megőrző előadásokat hallgathatnak április minden csütörtökjén a barcsi Móricz Zsigmond Művelődési Központba látogatók. 

Kriznicáig szerveznek kerékpártúrát a barcsiaknak. A túra április 14-én, szombaton, 8:45-kor kezdődik, amikor is a résztvevők találkoznak a Penny parkolóban és beregisztrálnak a részvételre.

Vers- és prózaíró pályázatot hirdet a diákok körében a Dráva Völgye Középiskola A magyar költészet napja alkalmából. Az iskola minden évben másképpen készül április 11-ére, volt, hogy könyvtári kiállítással vagy író-olvasó találkozó szervezésével. 

Megkezdődött a START munkaprogram megvalósítása Barcson is. A vízelvezetők mellett a földutak is megújulnak és kertek is új életre kelnek.
 

29 tanuló és 3 tanár vehet részt olaszországi szakmai gyakorlaton, ha nyer a Dráva Völgye Középiskola most beadott pályázata az Erasmus programra. A júniusi elbírálást, októberi kezdés követi.
 

Március 18-án 22 széchényis diák és 3 kísérőtanár utazott el Franciaországon keresztül Angliába, és már szervezik az olasz, a német és erdélyi utakat, mondta el szerkesztőségünknek az intézményvezető.
 

Egy héttel, április 6-áig meghosszabbítják a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) által szervezett adománygyűjtést, amelynek keretében tartós élelmiszereket várnak az ország felsőoktatási intézményeiben. Gulyás Tibor, a HÖOK elnöke elmondta: húsvétra adománygyűjtő akciót hirdettek, a "Több lett, maradhat?" elnevezésű kampány keretében tartós élelmiszert gyűjtenek a rászorulóknak. A gyűjtést a HÖOK Mentorprogramhoz csatlakozó hallgatói önkormányzatok önkéntesei koordinálják, akik intézményenként több kijelölt gyűjtőpontokon várják a hallgatók felajánlásait.

Megváltozott az áprilisi Szuper szerda időpontja. a Barcsi gyógyfürdő és Rekreációs Központ honlapján tájékoztatja az érdeklődőket, hogy áprilisban, 18-án várja a fürdő extra szolgáltatással a vendégeit. A délelőtti, kedvezményes jegy áráért egész nap élvezheti mindenki az összes szolgáltatást.

Elszállították a karácsonykor pompában ékeskedő utolsó fenyőfákat is Barcs köztereiről. A Városgazdálkodási Igazgatóság munkatársai a héten emelték ki a körforgalomból a kicsi, és a Postával szembeni téren álló nagy karácsonyfákat.
 

Tojásfát készítettek a ladi önkormányzat dolgozói, és annak fotójával kívántak Kellemes Húsvéti Ünnepet a közösségi portálon.
Pirosné Tamás Krisztina megkeresésünkre elmondta, hogy a hölgy kollégáké az érdem, tőlük származik az ötlet és a megvalósítás is. Sőt! nem csak tojásfa áll a hivatal előtt, hanem fából készült nyuszik is. A kislány és a kisfiú nyúl mellé még egy tojást is készített egy helyi asztalos. Ezek a húsvéti elemek már az elmúlt évben is díszítették a hivatal sétányát, az idei évben pedig tojásfa is készült, melyre első körben csak pár tojás került fel, de várják, hogy a lakosság is aktivizálja magát, és vendégektől is szívesen fogadnak újabb hímes tojásokat.

 

Egyetemisták érkeznek Barcsra, hogy segítsék a diákokat felkészülni a nyelvvizsgára. A program szeptemberben indul. Heti két órában tanítanak majd leendő nyelvtanárok Barcson, illetve segítenek. Mégpedig azoknak, akik nyelvvizsga előtti felkészülésre jelentkeznek náluk. Egy-egy csoport fél éven át számíthat a fiatal szakemberekre.
 

Három új elektromos VW e-Golf típusú autóval gyarapodott a kormányhivatal flottája. A kormány az infrastruktúra kiépítése és az elektromobilitás terjesztése érdekében létrehozta az e-Mobi Elektromobilitás Nonprofit Kft.-t, hogy a hazai autóparkban 2030-ra az árammal hajtott járművek aránya elérje a 30 százalékot. A március 29-i ünnepélyes átadás alkalmával dr. Neszményi Zsolt kormánymegbízott elmondta, a három gépjárművet a kormányhivatal dolgozói Somogy megye egész területén használják majd, ezzel is csökkentve a károsanyag-kibocsátást. A kormánymegbízott hangsúlyozta, a fenntartható fejlődés egyik kulcsfontosságú eleme az elektromobilitás fejlesztése, ezért bejelentette, hogy az idei évben növelni fogják az elektromos autók számát.
 

Ismét sikeresen szerepeltek a helyi növendékek a Vikár Béla Zeneiskola zongoraversenyén. A XIV. SOMOGY MEGYEI NÉGYKEZES ZONGORA TALÁLKOZÓN öt korcsoportban, hat produkcióval jeleskedtek. Ezüstminősítést értek el a legkisebbek között az I. korcsoportban Bruszelné Petrákovics Ilona növendékei Bödő Kíra és Kecskeméti Emese, valamint II. korcsoportban Nagyné Németh Henriette növendékei Hamarics Dávid és Horváth Kristóf. Ez azért is nagy siker, mert nincs még fellépés gyakorlatuk, oly annyira, hogy Bödő Kíra életében először mérettetett így meg.
 

Letették az esküt a barcsi szavazókörökben működő szavazatszámláló bizottságok tagjai. A választások szabályszerű lebonyolítását végző bizottságok tagjait a képviselő-testület már korábban megválasztotta, ám ezt a kört a jelölő szervezetek is bővíthették további tagokkal.

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gróf Széchényi Ferenc leszármazottja a HÍD Televízióban

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!