Helyi Hírek
Korosztályos úszóversenyt rendeztek Marcaliban, ahová a Nivomed Egyesület a barcsi Triatlon szakosztály tagjait is meghívta.
Harmadik alkalommal rendezték meg a somogytarnócai Szüreti Mulatságot, melynek különlegessége, hogy az idei évben két napossá alakult.
Közel 300 milliós forintos projekt valósult meg uniós támogatással, és 17 millió forintos önkormányzati önrésszel, melyet két település közösen vállalt. Ez a beruházás a Homokszentgyörgyöt Csokonyavisontával összekötő út.
2023 végén folytatódhat a Magyar Falu Program, mondta el szerkesztőségünknek a térség országgyűlési képviselője. Szászfalvi László úgy fogalmazott, „...ebben az évben meg fog történni a következő pályázatok kiírása és akkor tovább tudjuk vinni ezt a nagyon fontos programot. „
Harmadik alkalommal rendezték meg Pécsen a Kodály népdal maratont. Az névadó zeneszerző, népzenekutató és pedagógus, Kodály Zoltán születésének 141. és halálának 56. évfordulójára meghirdetett tisztelgő eseménynek barcsi különdíjasai is voltak.
A Móricz Zsigmond Művelődési Központ színháztermében és parkjában tartják október 23-án a városi ünnepséget és koszorúzást, de egy kiállítás menyitóval is várják aznap a város lakosságát.
Október hosszú idők óta már a Látás hónapja Magyarországon, e téma kapcsán foglalkozunk e heti Kopogtatónkban is az egészséges látást érintő betegségekről, illetve azok megelőzéséről.
Diákolimpia Asztalitenisz Körzeti döntőt rendeztek Barcson, 17 jelentkező méretette meg magát a csütörtöki napon az Arany János Általános Iskola tornatermében.
Október 17-ig van ideiglenes médiaszolgáltatási jogosultsága a Dráva Hullám szolgáltatójának, a pályázati döntést várja a BarcsMédia szerkesztősége.
Persze eddig is volt út a két település között, de az a legtöbb esetben az időjárástól függően személygépkocsival járhatatlan volt. Az elmúlt egy év során azonban szilárd burkolatot kapott. Homokszentgyörgyön közben épületfelújítások és korszerűsítések is zajlottak. Mindezek átadóját a hétvégén tartják, melyekről a HÍD Televízió is beszámol.
Komoly tartalmas időszak van a Csokonyavisonta Községi Sport Egyesület mögött. A szervezetet 1923-ban alapították, és a világégések ellenére is fennmaradt.
Pénteken kezdődik Somogytarnócán a szombati szüreti mulatság. Az idei évben először ugyanis már a díszítést is összekötik plusz programmal.
Mint arról mi is beszámoltunk, megkezdődött Barcson az ebösszeírás. A barcsi, somogytarnócai, drávaszentesei ebtartóknak, kutyatulajdonosoknak december 15-ig kell eleget tenniük bejelentési kötelezettségüknek.
„...Nekem minden virágzás, nyíladozó bokor,
haldokló falevél üzent: bízzak hű útitársaimban,
az érlelő Napban – s meséljem el
a legszélső házak bemeszelt világából
azt is, ami kimondhatatlan. "
2022. márciusban vették át a munkaterületet a Keleti-iparipark kialakításoz, az utolsó munkálatok a héten zajlanak a területen.
Megkezdődött a virágágyások felkészítése a téli időszakra, és megjelentek az első őszi városdekorációs elemek is Barcson.
Simontornya, Ozora és Dég a hétvégi célpontja a Barcsi Szív Egyesületnek. Sport rendezvény után kirándulni indulnak most, de lesz még fogászati előadás és színházlátogatás is ebben az évben.
Nagyon friss az élmény, alig több mint egy hete kapott értesítést Csokonyavisonta Önkormányzata arról, hogy megújíthatják a fürdő környéki utcák egyikét.
Tíz éves lett a barcsi Segítő kezek szolgálat, mely jelenleg 18 főnek ad munkát, és több mint 100 idősnek nyújt segítséget. A szolgáltatás bővítésére nagy szükség lenne.
A Női bajnokságban Balatonlelle csapatát fogadta Barcs, a két 100 százalékos együttes közül a hazaiak bizonyultak meggyőzőbbnek. Barcs város sportreferense számolt be a hétvégi sportesemények között a labdarúgó hölgyek bravúrjáról.
Oldalak
További hírek
Oldalak
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!