Helyi Hírek
Magyarországon 2005 óta ünneplik "A népmese napját" Benedek Elek születésnapján. Barcson a legtöbb oktatási intézményében programot szerveztek az esemény köré és a Barcsi Városi Könyvtárban is csatlakozott az országos szintű szerveződéshez.
Barcs János, Barcs költője és Barcs Város Díszpolgára 2023. szeptember 27-én, 96 éves korában elhunyt. Barcs János nívódíjas író, 1927. augusztus 18-án, Kampf János néven látta meg a napvilágot Barcson.
Október 3-án, kedden a napnyugta utáni órákban földi szúnyoggyérítés lesz Barcson, Drávaszentesen és Somogytarnócán. A mostani földi gyérítés önkormányzati megrendelésre történik, mivel a Katasztrófavédelem már lezárta a 2023. évi országos programot.
Hangversenyek és színházi produkciók után az ország egyik legnépszerűbb humoristája látogat majd Barcsra. November 14-én, kedden este 19 órakor lép fel a Móricz Zsigmond Művelődési Központban Aranyosi Péter Karinthy-gyűrűs művész, a Dumaszínház tagja.
Október 2-8. között ismét megrendezik az Országos Könyvtári Napok rendezvénysorozatot, melyhez a barcsi bibliotéka is csatlakozik.
Négy horgász 46 pontyot fogott ki engedély nélkül egy zimonai halastóból.
A tervek szerint szeptember 30-ig várta volna a látogatókat a Mobilitási Központ Barcson, azonban a nagy érdeklődésre való tekintettel októberben is tárt kapukkal várják az érdeklődőket.
Ismét adományokat gyűjtenek az állatmenhely lakói számára Barcson.
Bár karnagycsere volt a Barcsi Városi Fúvószenekarnál, továbbra is dolgozik és készül fellépésre az együttes.
Október a látás hónapja, amikor nem csak az éles látás, hanem a látás elvesztésének lehetősége is előtérbe kerül, hisz nem csak ingyenes vizsgálatok és akciós szemüvegek között lehet válogatni, hanem ilyenkor próbálják a társadalmat érzékenyíteni a látásvesztettek irányába.
2023 méter futás és színes sportprogramok pénteken, az Európai Diáksport Napja alkalmából. Barcson a Szabadidő Központ futópályája vár mindenkit.
Hétről hétre tartogat új programokat és előadásokat a Mobilitási Központ Barcson. Helytörténeti előadás, virtuális drávai csónakázás és kézműveskedés után, most csillagászati ismeretek bővítését szolgálja.
Szeptember hónapban már negyedik alkalommal bővült a Barcsi Városi Könyvtár készlete, és az intézmény dolgozói ezúttal is gondoltak szinte minden korosztályra, hogy a lehető legtöbb látogató találjon olvasnivalót az újdonságok között.
Sikeres nyári szezont tudhat maga mögött a Barcsi Gyógyfürdő és Rekreációs Központ. A magas látogatottság és a sok program után a téli időszakra készülnek.
Ősszel is kínálkozik kulturális rendezvény Barcson. Több is. Most a hétvégén a piciknek lesz színházi előadás, októberben, novemberben pedig a felnőtteknek.
22 barcsi versenyző, 22 éremmel tért haza a pécsi regionális judoversenyről. A felversenyzők nagyon szépen és eredményesen dolgoztak.
A héten újra akcióznak a rendőrök, de ezúttal a vasúti átjárókban ellenőriznek, mégpedig az egész ország területén.
Külföldiek és barcsiak, valamint Barcs környékiek is számos alkalommal éltek a kerékpárbérlési lehetőséggel a nyár folyamán, a Dráva parton. A kikötőben álló Mobilitási Központban közel félszáz bicaj várja a kerekezőket.
Véget ért a somogyi erdőlátogatási tilalom, és mint megtudtuk, atrocitások nélkül zajlott le az elmúlt hónap. Köszönet a lakosságnak a fegyelmezett magatartásért.
Az őszi rövidebb nappalok, szürkébb reggelek és esték, nagyobb figyelmet kívánnak a közlekedőktől is. A láthatóság fontosságára a mobilitási héten is felhívták a figyelmet.
Oldalak
További hírek
Oldalak
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!