Közeli helyeken

Komoly halpusztulás történt a Kis-Balatonon – tájékoztatták a Pecaverzumot helyi horgászok, akiktől fényképeket is kaptak, de videók is megjelentek az interneten. A beszámolók szerint főként harcsák, pontyok, süllők és dévérkeszegek hullottak el. A honlap kereste az illetékeseket, de egyelőre választ nem kaptak.

Szeptember 14-én a Pécsi Tudományegyetem ismét várja segítő szándékú, sportot kedvelő egyetemi polgárok és városlakók csatlakozását egy nem nemes cél érdekében, melynek keretében az elmúlt évekhez hasonlóan Eurakvilo Gyermekonkológiai és Gyermekhospice Közhasznú Alapítvány javára lehet jótékonykodni. A rák elleni küzdelem jegyében idén is lehet futni, sétálni, vagy akár kutyát sétáltatni a Széchenyi téren. 

Akadálymentesített Balaton part, színházi előadás, para sportágválasztó is várja a Máltai Szeretetszolgálat mozgássérült táborának résztvevőit. A kerekesszékes táborozókat családtagjaik, vagy állandó kísérőik helyett a feladatra felkészített fiatal önkéntesek segítik, a programok között pedig olyanok is akadnak, amelyek mindennapok során legtöbbjük számára elérhetetlenek. 

Az esőzések hatására hétfőre emelkedett a Balaton átlagos vízállása egy centiméternyivel, amire hosszú hetek óta nem volt példa. Jelenleg 98 centiméter a tó átlagos vízszintje – a vizugy.hu adatai szerint, a siófoki vízmércéhez viszonyítva (ami nem átlagmélységet jelent). A víz hőmérséklete hétfőn korareggel Siófoknál 26 Celsius fokos volt. Az üdülőrégióban ma csapadékra számítani lehet, a legmagasabb nappali hőmérséklet a nyugati medence térségében 29 fok körül alakul. A késő esti a Balaton nyugati részén 22 fok körül, keleten 24 fok körül valószínű.

Pécsi művészeket is díjaztak a Pesti Vigadóban, ahol állami és kulturális kitüntetéseket adtak át nemzeti ünnepünk alkalmából. A kitüntetettekről a pecsaktual.hu is beszámolt.

Szombat este beindultak a viharok a Dunántúlon, és Horvátországból is befutott egy zivatarrendszer. Több helyen villámfényes éjszaka volt – írja az Időkép. A hosszú hétvége is csapadékos lehet.

A Szallas.hu adatai szerint a vendégek harmada a Balatonon üdül az államalapítás ünnepén, ám sokan nagyobb városokban vakációznak az augusztus 20-ai hosszú hétvégén, írta a pecsma.hu.

A nyári növények országszerte szenvednek a szárazságtól, a hosszú hétvégén érkező csapadék azonban csak kevés helyen enyhíti számottevően az aszályt, a forróság is csak lassan és kis mértékben enyhül – írta a HungaroMet Zrt. agrometeorológiai elemzésében

Vasárnap éjfélig meghosszabbították a hőség miatt már érvényben lévő, úgynevezett vörös kód intézkedést, amely kötelezővé teszi valamennyi szociális intézmény számára a bajba jutott hajléktalan emberek befogadását – közölte a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón, az MTI tudósítása szerint.

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon és a Somogy Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon is tisztelegtek augusztus huszadika, az államalapítás és Szent István király emléke előtt – írja a Somogy Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság honlapján.

A péntektől jövő szerdáig tartó hosszú hétvégén a kihasználtabb reggeli és délutáni InterCity vonatok szerelvényei a szokásosnál több kocsival közlekednek, míg az augusztus 20-i fővárosi tűzijáték után az elővárosi esti vonatok hosszabb szerelvényekkel és KISS emeletes motorvonatokkal indulnak a budapesti pályaudvarokról - közölte a MÁV Zrt. csütörtökön az MTI-vel.

Megújult mobilapplikáció és honlap segítségével tájékozódhatnak a Szent István-nap látogatói az eseményekről, rendezvényhelyszínekről és a négynapos ünnepségsorozattal kapcsolatos minden tudnivalóról. Ezáltal gördülékenyebben tervezhetik meg programjaikat, egyszersmind korszerű felhasználói élményben lehet részük, tájékoztatott a pecsaktual.hu.

Augusztus 16-án, péntek délután jótékonysági családi pikniket, este pedig szabadtéri mozizást szervez az Ökumenikus Segélyszervezet a kaposvári Városligetben. A rendezvény célja, hogy felhívja a figyelmet az Iskolakezdés együtt! országos segélyakcióra. A gyűjtésben részt vevők hozzájárulnak ahhoz, hogy 2000 hátrányos helyzetben élő kisdiák kezdhesse majd új eszközökkel az idei tanévet.
 

 

Műholdas felvételek és helyi mérések szerint évtizedenként 0,7 Celsius-fokkal emelkedett a Balaton átlaghőmérséklete az elmúlt 20 évben. A HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI) felmérése azt is kimutatta, hogy a tó nyugati része főleg tavasszal és nyáron, keleti része inkább ősszel és télen melegszik.

A nemzetközi utazások iránti kereslet továbbra is erősödik, különösen az online értékesítési csatornákon, az év első felében a több mint 780 ezer nemzetközi utazó közel 60 százaléka választotta az online jegyvásárlást – írja a MÁV-START Zrt. közleményében.

Sikertörténetnek nevezte az Erzsébet-táborok programsorozatát a zánkai táborban szerdán tartott sajtótájékoztatóján a Honvédelmi Sportszövetség elnöke, Simicskó István közölte: a kezdetektől ez év végéig hozzávetőleg 1 millió 400 ezer táborozó vesz részt a programsorozatban – áll az MTI közleményében.

Az elmúlt két évben közel megduplázódott a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetemre, pótfelvételi útján jelentkező hallgatók száma. Kifejezetten sikeres időszakon vagyunk túl, hiszen az általános felvételi eljárásban 3.200 már felvételt nyert hallgatóhoz, az idei pótfelvételi során további 826 gólya csatlakozhat. Rendkívül keresettek az egyetem ősszel induló szakirányú továbbképzései is, amelyekre már közel 350 jelentkezés érkezett.

A Balaton közepéről is meg lehet nézni a tóparti települések nemzeti ünnep alkalmából rendezett tűzijátékait. A BAHART (Balatoni Hajózási Zrt.) hétfőn, augusztus 19-én három, kedden, augusztus 20-án hét kikötőjéből indít tűzijátéknéző hajókat – a cég honlapjának tájékoztatása szerint.

A harmadfokú hőségriasztás bevezetésére tekintettel augusztus 14-től augusztus 18-ig a MÁV-VOLÁN-csoport utasai számára díjmentesen vizet biztosít. A MÁV-START naponta 10 és 17 óra között palackozott vizet oszt a budapesti főpályaudvarokon a peronoknál, és a nagyobb vidéki vasútállomásokon az utascentrumnál és az ügyfélszolgálatokon. A Volánbusz munkanapokon 12 és 14 óra között a Népliget autóbusz-állomáson és a megyeszékhelyek nagyobb forgalmú buszállomásain oszt ásványvizet az utasoknak. A vízosztáshoz a MÁV-HÉV is csatlakozik, szerdán délután egy, csütörtökön és pénteken délután négy főbb HÉV végállomáson is osztanak frissítőt az utasoknak.  A MÁV-VOLÁN-csoport a vizet a készlet erejéig tudja biztosítani. Kérjük utasainkat, elegendő mennyiségű ivóvízzel vagy szomjoltó folyadékkal induljanak útra.

Befejeződött a gyakorlati oktatást és kutatást kiszolgáló egyetemi cégek és szervezeti egységek integrációja, 2024. augusztus 1-től megalakult a MATE Tangazdaság Nonprofit Kft.

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gróf Széchényi Ferenc leszármazottja a HÍD Televízióban

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!