Helyi Hírek

Sikeresen zárult a Barcsi Arany Jánost Általános Iskola Sütivásár programja, idén is rengeteg szülő támogatta az intézményt egy-egy tálca sütemény felajánlásával. A sütivásárból befolyt összeg ezúttal is a Diákönkormányzat munkáját segíti, ami természetesen ezúttal is az aranyos diákokat támogatja.

Ünnepi nyitvatartással várja pácieneseit a két barcsi gyógyszertár. A Megváltó Gyógyszertár december 24-én, 25-én és 26-án zárva tart, a Dráva Gyógyszertár ügyeletet biztosít a lakosság számára az ünnepek ideje alatt.

A környező települések óvodásai megrajzolták minek örülnének, ha lenne a csoportjukban. Most már csak mecénásokat kell találni a megvalósításokhoz. Ungváriné Kun Eszter, a Drávamenti Óvodák Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatának vezetője a BarcsMédia megkeresésére elmondta, a hátrányos helyzetűek megsegítésére magánkezdeményezések is indultak.

2024. december 19-én, csütörtökön, este hat órakor együtt ünnepelt Szulok lakossága. A hagyományos közös ünnepen a műsort ezúttal is iskolások adták, felnőttek társaságában.

 

A héten mézeskaláccsal lepték meg egymást a szakmunkástanulók, ma pedig versekkel és zenés produkciókkal.

Mint arról mi is beszámoltunk, a Dráva Menti Íjászok Egyesülete örömíjászkodással és háziversennyel a téli napforduló megünneplésére készül. December 21-én délelőtt kezdődnek az események, melyek során Árpád-kori hagyományokat elevenítenek fel a szertűz mellett Péterhidán,
 

Idén is elkészítette és elérhetővé tette a katasztrófavédelem kéményseprőipari szerve a 2025. évi társasházi sormunkatervét, Barcson január 8 és szeptember 8-a között végzik a társasházak felülvizsgálatát a szakemberek. A katasztrófavédelem illetékességébe tartozó tizenkilenc megye és a főváros társasházainak felülvizsgálati terve  letölthető a BMO Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának honlapjáról.

Megtartotta idei évzáró rendezvényét a BVSE Karate Szakosztálya is, a hagyományok szerint a Gurító Csárdában gyűltek össze a karatékák és családjaik, évet értékelve és természetesen közösen ünnepelve az év során elért eredményeket.

Betlehemes játékot vittek házról házra szerda este a somogytarnócai gyermekek, kezükben a templom alakú betlehemi jászollal, amelyben a Szent Család volt látható. A népszokáshoz kötődően a szereplők eljátszották a Jézus születéséről szóló bibliai történetet, majd átadták jókívánságaikat, a háziak pedig ezután finomságokkal vendégelték meg őket.  

Újra megünneplik a téli napfordulót Péterhidán. A Dráva Menti Íjászok Egyesülete a sportág népszerűsítése mellett a hagyományőrzést is célul tűzte ki.

Mézeskalács falucska készült Drávaszentesen. A négy fős csapat 7 délután és este, általában 3-4 órán át dolgozott az elemeken.

Fenyőfákat adott ajándékba a Drávamenti Óvodák Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat közreműködésével a Barcsi Erdészet. A közös akció során több mint 100 családnál mégis lesz karácsonyfa.

A Széchényi Ferenc Gimnázium és Kollégium angol munkaközössége új kezdeményezéssel lepte meg a felső tagozatos diákokat: egy csapatversenyt indítottak, amely az Egyesült Királyság és az Amerikai Egyesült Államok kultúrájára, földrajzára és történelmére fókuszál.

Már hagyomány, hogy a barcsi Judo Egyesület december közepén az Arany János Általános Iskolában rendezi az évértékelő programját. Az ünnepségen közel 150-en vettek részt, a sportolók mellett a szülők is részesei voltak az ajándék osztásnak.

Lángba borult egy személyautó kedd reggel Siófokon, az Ybl Miklós utcában, három órával később pedig Somogytarnócán. 

 

A Somogy Megyei Vadászok Szövetsége 2025-ben négy helyszínen indít vadászvizsgára felkészítő tanfolyamot, amely a vadászat iránt érdeklődők számára nyújt lehetőséget a szükséges ismeretek elsajátítására.

Karácsonyi Csillagok című ünnepi hangversenyt rendeznek 2024. december 18-án, szerdán 18 órakor a barcsi Művelődési Központ tánctermében.

Családi Judo Karácsonnyal zárta a 2024-es évet a barcsi Judo Sportegyesület, ahol sportolók, edzők, egyesületi tagok, vezetők és természetesen szülők ünnepeltek együtt az ünnep alkalmával. Az egyesület idei év sporteredményeivel az összes eddigi év eredményeit felülmúlta, Magyar Bajnokokat avattak és összesen 172 éremmel tértek haza az év során megrendezett sporteseményekről.

Újabb író-olvasó találkozóra várták az olvasás szerelmeseit a Barcsi Városi Könyvtárban, ahol ezúttal Karády Anna, balatonfüredi származású írónő mesélt pályájáról, könyveiről és inspirációiról. A jogász végzettségű írónő nemcsak az írás folyamatáról mesélt közönségének, de gondolatain keresztül az énmegvalósításhoz, az önazonossághoz és a saját magunk elfogadásához is fontos tanácsokat fogalmazott meg.

Vízivarázs vetélkedőre várták a DUSE úszóit és családjait, a hagyományosan ebben az időszakban megrendezett eseményen a Dráva Úszó és Sportegyesület úszónövendékei és családtagjai csobbantak együtt a medencébe és vettek részt különböző játékos feladatokban.

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gróf Széchényi Ferenc leszármazottja a HÍD Televízióban

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!