Helyi Hírek

Darány Község Önkormányzata ezúton értesíti a lakosságot, hogy a CYEB Energiamegoldások Kft. jóvoltából és annak segítségével ingyenes lakossági LED-csereprogramot szervezett, amelyre pár napig még lehet jelentkezni. A csereprogramban minden darányi család részt vehet, aki az előző 2023. évi akcióról lemaradt. 

Vasúti pályafelújítások, karbantartások és fejlesztések miatt egyes vasútvonalakon a személyszállító vonatok módosított menetrend szerint közlekednek augusztusban is, bizonyos szakaszokon vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat.  A módosítások a Barcsról Budapestre indulókat is érintik.
 

Az elmúlt hónapokban mi is beszámoltunk a Hársfa utcai óvoda fejlesztésének menetéről, a héten pedig az utolsó munkálatok, és a szeptember eleji biztos nyitásról. Ez azért is fontos, mert egy másik óvoda megújulását is várjuk, a Széchényi-közben.

 

Két nagyon aktuális feladatot hozott a július a Duna Dráva Nemzeti Park életébe. Egyik a vízitúra táborhelyek karbantartása és rendbetétele, felkészítése a vízitúra szezonra, a másik a gyepek kaszálása. Ez utóbbiról már korábban mi is beszámoltunk, a tervezett táborhely-felújításokról még nem.

A Barcsi Turisztikai, Gasztronómiai és Kulturális Egyesület a jövő héten hozza nyilvánosságra az idei halászléfőző verseny végleges programlistáját, de szerkesztőségünk már kapott információkat. Az biztos, hogy a vendégek bajai halászlevet kóstolhatnak.
 

Szeptemberben már régi-új helyükön kezdik az óvodát a Hársfa utcai intézmény csoportjai. A tető műszaki átadása megtörtént, már a végelszámolás is a vállalkozóval, mondta el Barcs város polgármestere a 2024. július 25-i képviselő-testületi ülés kezdetén.

 

Bár elvileg megkezdődött a Deák Sportcsarnok felújítása egyelőre nem tapasztalni nagy mozgást körülötte, viszont belülről már folynak a munkálatok.

Megváltoztak a vízviszonyok az elmúlt években. Régebben augusztus végére száradtak ki a folyások, de a Komlósdi-Rinya vagy a Györgyös-patak pl. egész éves folyás volt. Mára azonban egyre korábbi időpontban jelentkezik a kiszáradás. Augusztus vége helyett elején, majd július végén, közepén. Az előző évben már június meghozta a kiszáradást, mondta Horváth Zoltán, a DDNP osztályvezetője. A Dráva azonban tartja magát.

A visszatérő kánikulát éjszakai fürdőzési lehetőséggel fogadja Barcson a rekreációs központ. A medencékből ezúttal még filmet is nézhetnek a vendégek. Ráadásul az idehaza elsőként, június 6-án bemutatott Bad Boys, mindent vagy többet című alkotást.
 

Július végén újabb szúnyoggyérítésre számíthatnak a barcsiak. A Polgármesteri Hivatal tájékoztatója szerint 2024. július 30-án, illetve rossz idő esetén 31-én vagy augusztus elsején napnyugta után kezdődik a kémiai ritkítás, de nem ködösítés, hanem egy új technológia alkalmazásával.
 

Komoly fejlesztő munka indult a héten a Vénusz Mazsorett Csoport tagjai számára, persze a jókedv sem marad el, és még egy kis versengésre is lehetőség nyílik.
 

A Magyar Református Szeretetszolgálatnak köszönhetően 8 ezer db jégkrém érkezik a térség rászorulóihoz. A kis településeken óvodások, és a szociális étkeztetés résztvevői kapják őket a napokban.

Folyamatosan azon dolgoznak a Városgazdálkodás munkatársai, hogy mihamarabb megtisztítsák a kerékpárutat a letört faágaktól. 

Barcson a Hulladékudvar 10.000 m2-es területén irtják a legyeket a hétvégén.

Barcs Város Önkormányzata 389 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert az Európai Unió és a Magyar Állam társfinanszírozásával a Széchenyi Terv Plusz Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) keretében. A projekt tárgya Barcs Város Óvodája és Bölcsődéjének fejlesztése. A beruházás során a Hársfa utcai székhely óvodája és a Széchenyi közi Tagóvodája kerül felújításra/korszerűsítésre – tájékoztatta szerkesztőségünket a Somogy Vármegyei Önkormányzat.

A parlagfű pollenkoncentrációja várhatóan július utolsó hétvégéjén több helyen is elérheti a tüneteket okozó szintet. Az allergiás tünetek erősségének mérséklése érdekében a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) azt javasolja a parlagfű virágporára érzékenyek számára, hogy mielőbb kezdjék meg a gyógyszeres kezelést vagy keressék fel kezelőorvosukat a megfelelő gyógyszeres kezelés beállítása érdekében.

Vadászvizsga felkészítő tanfolyam indul Barcs-Középrigócon is a Somogy Megyei Vadászok Szövetségének szervezésében.

Idén szeptember 21-én rajtol a Virovitica – Barcs félmaratont.

Babócsa, Barcs, Bolhó, Csokonyavisonta, Heresznye, Komlósd, Péterhida, Rinyaújlak településeken holnap, az az 2024. július 23-án 09:00 - 15:00 óráig várhatóan szünetelni fog a gázszolgáltatás – tájékoztat a szolgáltató.

Több mint 11 ezren vettek részt a szombatról vasárnapra halasztott 42. Lidl Balaton-átúszáson, közülük nyolcan képviselték Barcs városát. 

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gróf Széchényi Ferenc leszármazottja a HÍD Televízióban

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!